Rengeteg bringát bemutattunk már Nektek az elmúlt fél évben, de valahogy mégsem volt meg az IGAZI. Eljött az idő, hogy a sok gyártó termékéből összegyúrjuk álmaink elektromos kerékpárját! 🙂

Vonalzó helyett én inkább a számítógépet választom, de mielőtt megalkotnánk a nagy művet, szedjük össze milyen alkatrészeket használjunk!

Én alapvetően hátsó kerék meghajtás párti vagyok, bár bevallom, hogy a Bosch középmotoros hajtása nagyon tetszik nekem is. Kezdjük akkor a hátsó kerékbe integrált motorral, ami legyen 36V 250W-os, és a Falco motorjához hasonlatosan legalább 50 Nm-es nyomatékot adjon le. De legyen kisebb méretű, pont olyan, mint az Electrolyte motorjai.

Az akkumulátor lehet a ma használatos Li-Ion-os akkumulátor, a kapacitása 10 Ah környékén, mert úgy vettem észre, hogy ez minden feladatra elégséges. Ha jó gyártót fogunk ki, akkor akár 5 évig vagy 1200 feltöltésig is tud minket szolgálni, és ez 50.000 km feletti futás-teljesítményt is garantálhat. Viszont ne legyen szem előtt, legyen a vázba integrálva, mint a Stromer vagy a Winora XP 3 esetén. Mindkét bringánál úgy oldották meg, hogy egy mozdulattal ki lehessen szedni az akksit a helyéről, és így könnyen felvihetjük a lakásba tölteni.

Nem kell kijelző. Ma már szinte mindenkinek van mobiltelefonja, ami olyan fejlett, mint pár évvel ezelőtt az asztali számítógépünk volt. Bízzuk erre a vezérlést, méghozzá rádiós kapcsolattal, úgy, ahogy az előbb már említett Falco készletnél működik. Ehhez viszont a kormányra kérünk USB csatlakozót, amit az akkumulátor lát el árammal. Ugye emlékeztek az AGOGS bringkra, ahol ez már megvalósult? 😉 Ezzel a módszerrel megvan a fedélzeti számítógép a GPS-szes útvonaltervezővel is…

Mi kell még? Kéne tekerni és ugye meg is kéne állni. A hajtáslánchoz én nem raknék váltót; az elektromos kiegészítő hajtáshoz, ami jó programozás esetén szinte álló helyzetből bődületes erővel húz, nem kell terjedelmes és nehezen kezelhető váltórendszer. Épp úgy, mint az Electrolyte bringáin fixis hajtás legyen! És ha lúd, legyen kövér; az egyik facebook rajongónk által már többször említett szíjhajtást tegyük a rossz hatékonyságú és karbantartás-igényes lánc helyére! 🙂 Előre tárcsafék illik, hátul meg elég a motorfék, csak a vezérlés legyen jó…

A jó vezérlés a bringa szíve. Természetesen a motorba épített nyomatékszenzorok adják a jeleket, és bonyolult algoritmus határozza meg, hogy hogyan segítsen rá a rendszer. A sebességváltó hiánya miatt ez különösen fontos. Legyen programozható a végsebesség is, pont, mint az MXUS LED-es szettjénél. Legyen benne visszatáplálás, de valami okos módon; vegye észre ha lejtőn gurulok és kapcsoljon magától generátor üzemmódba, és ezzel lassítsa a bringát és töltse az akksit is.

Ja, és legyen már rajta lámpa, de ne valami elemes gagyi, hisz ott van az akkumulátorunk! Kössük össze vele! Erre jó példa a Hercules Sport Street, ahol az akksi működteti a világítást, és ha az akksi lemerülne, akkor a motor generátor üzembe kapcsolva táplálja a világítást.

 

Kimaradt valami? Ja igen, a lopás elleni védelem. A vázba kérünk elrejtett zárat, és a olyan legyen a vezérlés programozása, hogy ha nincs csatlakoztatva a megfelelő mobiltelefon, akkor elektromos zár blokkolja a kereket!

Nos, megvan minden alkatrészünk, elő a Photoshoppal! 😉

Na hogy tetszik? Ugye nem kérek sokat? 😉 Ti mit tennétek még álmaitok bringájába?

 

Szólj hozzá!