Na azért nem olyan brutális a dolog, mint ahogy a címben olvasható… Hölgyeim és Uraim, itt a szétszedhető elektromos kerékpár! 🙂

secede elektromos kerékpár

Az Eurobike kiállításon az M1 Sporttechnik standján láttuk ezt a fura bringát a falon:

secede elektromos kerékpár falon

Bizony, jól látjátok, a váz középen szétszedhetővé lett kialakítva; megoldották a fék- és váltóbowdenek, valamint a motor kábeleinek átvitelét, anélkül, hogy bármit dugdosnunk kéne. Csak a gyorszárat kell kioldanunk, és a bringa két részét szép zsákokba pakolhatjuk; és már mehet is a csomagtartóba! 🙂

A M1 Secede nevű elektromos kerékpár kapható motor nélkül (3500€), pedelec – azaz 25 km/h-ás hátsó kerék meghajtással (4800€) vagy s-pedelec, azaz 45 km/h-ás végsebességre képes változatban (5000€). Ezért az árért már széleskörű konfigurálási lehetőséget is kapunk, az egyedi vázat a méretünkhöz illetve a megkívánt üléspozícióhoz (sport, felegyenesedett ülésmód) állítják be.

M1 Secede ebike

A gyártó érdekes MTB terméke még a Magma, ami ugyanezeket a hajtásláncokat fogja majd megkapni. A karbonvázas bringa 9 kilót nyom, ha erre felrakják a 45 km/h-ás meghajtást, akkor sem lesz több, mint 18 kg… Ez így nagyon izgalmasnak hangzik! 🙂 Igaz, az ára így már 7000€ fölé kúszik…

magma_pure kerékpár

Ennél a bringánál van még egy csavar; a gyártó szerint pillanatok alatt válthatunk a hagyományos és az elektronizált verzió között! Csak a hátsó kereket kell cserélnünk és a vázra fel kell raknunk a palacktartóra az akksit, és kész is az átalakítás! Így igényeinktől függően választhatunk, hogy aznap sportolni (hagyományos kerék) vagy közlekedni (motoros kerék) akarunk-e… 😉

Ha tetszenek a bringák, kérünk pár megosztást! 🙂

 

Szólj hozzá!