Olvasási idő: 3 perc

Bár az Eurobike kiállításig még van pár hetünk, de a fontosabb hajtásláncokról már szinte mindent tudunk.

Ebike_rendszerek_2014

A hajtásláncot gyártó cégek határozzák meg, hogy milyen élményünk lesz majd az elektromos kerékpáron, így fontos figyelemmel kísérnünk, hogy milyen újdonságokat tartogatnak számunkra a következő szezonra. Összefoglalónk nem teljes körű, de szerintünk a magyar piac prémium szegmensének döntő részét lefedjük ezzel…

BionX

BionX_2014

A változásokat korábbi cikkünkben már megmutattuk. A főbb újdonságok: kazettás fogaskerékszett fogadása, nagyobb akksi, és az akkumulátor „téli álomba” merülése.

Bosch

Bosch_ebike_2014_04

 

Erről is írtunk már. A motor kisebb térfogatú lesz, és erősebb verziók is jönnek majd. A csúcsnyomaték akár 60Nm-is is lehet.

Panasonic CMS

Panasonic_CMS_2014

 

A Panasonic végre megújítja a középmotoros szettjét. Ez ugyan nem lesz egy erőgép, de brutális méretű akksikkal szállítják majd, akár 648Wh-ás kapacitással is kérhetjük. Új a mobilra hasonlító kijelző, és a rásegítés mértékét a kormányra kihelyezett távirányítóval válthatjuk. A rendszer USB csatlakozót is tartalmaz, tehát tölthetjük róla a mobilunkat (és a szervizben ezen keresztül tudnak diagnosztikát is futtatni).

Panasonic HUB motor

Panasonic_hub_2014

Ez a motor nem újdonság, idén jelent meg. A műszaki tartalom nem változott, szerintünk így is az egyik legjobb választás a sportos kerékpárok számára.

Yamaha Next Generation

Yamaha_Next GenerationVégre a Yamaha is megújítja a középmotoros rendszerét. Erről a motorról még nem sokat tudunk, a Giant kerékpárjaiba építve mutatták be. A 60Nm-es csúcsnyomaték feljogosítja a gyárakat, hogy sportos montiknál is alkalmazzák. 400 Wh-ás akksikkal fogják majd szállítani. A rendszer 4 szenzoros: méri a pedál nyomatékot, a bicikli sebességét, a pedálfordulatszámot és a motor fordulatszámát – ebből számítja ki, hogy milyen teljesítményt adjon le a motor.

Összegzés

A műszaki adatokat megnézve mi továbbra is kitartunk a Bosch középmotorok és a Panasonic hátsó kerék hajtása mellett. De az Eurobike kiállításon biztosan ki fogjuk majd próbálni a Yamaha új rendszerét is.

Ha szeretsz csemegézni a műszaki adatok között, akkor nézd meg az összefoglaló táblázatunkat. A kiemelt cellák a legjobb eredményeket mutatják:

hajtásláncok_2014

Természetesen a műszaki adatok még csak előzetesek, az igazi részleteket majd az Eurobike kiállítás után fogjuk majd megtudni.

Neked melyik hajtáslánc a favoritod? Írd meg a kommentek között!