Olvasási idő: 4 perc

A BH magyarországi importőreként meghívást kaptunk a spanyolok jövő évi elektromos modelljeinek bemutatójára.

BH 2016

A spanyolokban most sem csalódtunk. A kerékpárjaik eddig is gyönyörűek voltak, a motorrendszerek pedig robosztusak és erősek. A 2016-os modellévben több, mint 60 új modellel számolhatunk majd, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelő bringát.

EVO sorozat

A kínálat gerincét a saját fejlesztésű 350W-os hátsókerék meghajtással szerelt, vázba integrált akkus termékei adják.

Jövőre az EVO PRO modellek 48V 500Wh-ás akkuval érkeznek, így az elméleti hatótáv 120 km-re bővül. Az akku befoglaló méretei nem változnak, így ugyanazt a vázformát látjuk majd az emelt kapacitású modelleknél, mint a mostani EVO bicikliknél. A Pro modelleknél az akkuméret mellett a kerékpár felszerelése is magasabb lesz. A 48V-os technológia magasabb hatékonyságot és pár Nm-rel nagyobb nyomatékot eredményez. A próbakörök alatt csak akkor éreztük a különbséget, amikor a 36V-os és a 48V-os rendszereket egymás után próbáltuk ki, egyébként nem sokkal erősebb a 48V-os rendszer. Érdekesség, hogy az összes EVO kerékpárt az év során átállítják a 48V-os feszültségre.

BH Bikes 2016

A kínálatban továbbra is szerepelnek majd a 300 és 400Wh-ás modellek, melyek ára kedvezőbb lesz.

A kerékpárok új kijelzőt kapnak. Az átállás folyamatos lesz (a mostanában átadott 2015-ös Nitro modellek is ezzel jönnek már). A legfontosabb változás, hogy már ezen is le tudjuk olvasni, hogy hány km-t tudunk megtenni az akkuban lévő energiával.

BH 2016 - új kijelző

Gondoltak a kerékpárok biztonságára is. A 2016-os modellévben minden EVO modellhez opciós GPS nyomkövetőt vásárolhatunk. A kütyü az akku alatt kiképzett házban bújik meg, és a bringa akkuja látja el energiával. A jó dolog, hogy a rendszer visszafelé is kompatibilis, így a régi BH tulajok is elláthatják majd műholdas védelemmel a kerékpárjaikat.

Egy másik kiegészítő újdonság a nyeregcsőre rögzíthető akkutartó. Ha nem elég az akkumulátor kapacitása, akkor egy második akkumulátort is vihetünk magunkkal, és a lemerült akku cseréjével megduplázhatjuk a hatótávot.

BH 2016 Pótakku

Az egyik legérdekesebb modell egy összkerekes fatbike lesz. A BigFoot Pro két üzemmóddal használható. Az AWD módban az első 250W-os és a hátsó 350W-os motor egyszerre működik. Ha a kerekek fordulatszámának különbsége meghaladja az 5%-ot, akkor az elektronika beavatkozik; a gyorsabb motort leszabályozza, a lassabbra pedig több kakaót nyom. A próbaút alatt nagyon meggyőző volt atapasztalatunk, a nagy mackó mindenen átgázolt és a homokos részre érve is nagyon stabilan viselkedett.

A másik, ún ECO üzemmódban az elinduláshoz a 350W-os hátsó kereket használja, majd 12-15 km/h-nál áttér elsőkerék hajtásra. Ez sokkal takarékosabb és be kell valljuk, az erős hátsókerék-hajtás a laza talajon igazi mókafaktor. 🙂

A kerékpár az egyik legolcsóbb fatbike lesz a piacon, kicsivel 800.000 Ft felett lesz majd kapható.

BH 2016: fatbike

A modellek között végre találunk rendes trekking bringákat is (eddig a cross bicajokat láttuk el sárvédővel, csomagtartóval és lámpákkal). Ilyen lesz a férfi és a női modell:

Bh bikes 2016

BH Bikes 2016

Szakítanak a városi modellek „nagymamás” vázformáival. Mind a férfi, mind a női modellek sportosabbak lesznek.

EV416-EvoCityWave

Az EVO modellek árai 550.000 Ft-tól indulnak majd. A legdrágább EVO bicaj 920.000 Ft környékén lesz.

Nitro sorozat

A BH 45 km/h-ás platformja is megújul. Ehhez is rendelhetünk majd GPS-t és az akkuméret itt is 500Wh-ás lesz. A bringák megkapják a mostani EVO vázat, így az akku befoglaló mérete a 2015-ös modellévhez képest 1-1cm-t csökkeni fog.

A jelenlegi modellekhez képest jön egy 27,5-ös monti, és egy 45 km/h-ás összteleszkópos bringa is, és női vázas gyorspedelec is.

EN906-NitroJumper27,5

EN706-Nitro29trasera

EN516-NitroJetFrontal

 

A Nitro modellek ára marad a mostani 920.000 Ft környékén. Ebből csak az össztelós Jumper a kivétel, melyet 1,1 millióért vehetsz majd meg.

Az újdonságoknak még nincs vége. A következő bejegyzésünkben az „olcsó” Easy Go sorozatról, az új REVO sorozatról és a Bosch megújult modelljeiről olvashatsz majd.

A kerékpárok 2016 tavaszán érkeznek majd. Addig is érdemes átnézni a mostani BH kínálatunkat a webshopunkban.

Ha tetszenek a bringák, akkor kérlek oszd meg a bejegyzésünket! Előre is köszönjük! 🙂