Olvasási idő: 2 perc

Talán fura a cím… De tudtad, hogy a keresetünk 80%-a az energiaköltségekre megy el, így a közvetve a legtöbb pénzt kőolajra költesz? Három, a napokban megjelent hír segít, hogy gondolkodjunk…

Tavaly „ünnepeltük”, hogy a világ hétmilliárd embere végre elérte, hogy az autóik száma elérje az egymilliárdot. A Wardsauto adatai szerint persze nem minden országban növekszik a kocsik száma; a fejlett országokban annyi autó kerül ki a forgalomból, mint amennyi új autót adnak el. Míg az USA-ban 1,3 autó jut egy főre, addig Indiában csak 56 emberre jut egy kocsi. Érdemes Kínára figyelni, itt a változás drasztikus – évente 30%-kal nő az országban futó gépjárművek száma, és egyenlőre 17 kínaira jut csak egy autó.

De miért is érdekes ez számunkra? Eddig is tudtuk, hogy a kőolaj fontos számunkra, és az autók számának növekedésével még inkább fontosabb lesz. De hadd kössem össze ezt a hírt egy másik publikációval, amit a Solar Gas című könyvben olvashatunk. A Föld átlagában számítva az egyes emberek megélhetési költségének durván 80%-át teszik ki az energiafogyasztás költségei. Ez azt jelenti, hogy minden 100 Ft megkeresett forintból 82-t, vagyis a heti negyven óra munkaidőnkből durván 33-at arra költünk, hogy kifizessük a különféle vásárolt árukba és szolgáltatásokba beépülő energiaköltségeket, mint amilyen a közlekedés, szállítás, fűtés, főzés vagy a világítás. Azaz már megint a kőolajról beszélünk…

És még egy hír, ha már itt tartunk; a napi 85 millió hordónyi kitermelt olajból 73% jut a közúti közlekedésre, mely iparág igénye 20 éven belül 40%-kal magasabb lesz… Nem csak a kibocsátott gázok miatt nem tartható fenn ez a fejlődés, de olajjal sem fogjuk bírni… A helyzetet megváltoztatni nagyon nehéz; közel 400 milliárd dollárt kéne beruházni, hogy az olajról „zöld” rendszerekre állítsák át az iparágat…

Szóval nem lenne érdemes ma, a mi szintünkön tenni valamit, hogy a helyzet megváltozzon, hm? 😉