Olvasási idő: 3 perc

Kihasználva a húsvéti ünnepeket ellátogattunk Ciprusra, hogy felmérjük az elektromos kerékpárok ottani térhódítását. Hogy lelőjem a poént; egy darabbal sem találkoztunk…

Az Ayia Napa üdülőhelyen voltunk, ahol a főutcán egymás hegyén-hátán vannak a kölcsönzők. Lehet bringát, homokfutót, quadot, mindenféle méretű motorkerékpárt is bérelni, de az elektromos meghajtással nem fogtok találkozni… :p

Nagyobb térképre váltás

Kerékpárt egy napra 5-10€ között lehet bérelni. Az ár persze alkuképes, ezt a lépést ne hagyjátok ki! Mint ahogy a bringák ellenőrzését sem; tessék szépen végigváltani az összes sebességi fokozatot, és megnézni a fékeket is. Nem árt, ha elkéritek a kölcsönző telefonszámát (előhívóval együtt), így nem okoz gondot, ha segítséget kell hívni. Ha műszaki probléma van (nálam épp váltótörés), akkor pár percen belül hoznak egy másik bringát, és lehet folytatni a túrát. A bringák megviseltek kissé, de a papucsos tengerparti tekeréshez pont megfelelnek! 😉

Ez még az első Trek alattam. A csúnyácska kosarat nem kell lebecsülni, nagyon praktikus módja a törölközők szállításának! 😉

Az idő április elejéhez képest a helyiek szerint hideg, a levegő 22 fokos, míg a tenger 20-21 fok környékén volt.

Útvonalként kelet felé az E4-es „nemzetközi” kerékpárutat választottuk, amin keresztül eljutottunk a sziget legkeletibb pontjára, ahol egy angol lokátor-állomás terjeszkedik. Az út elején napelemes lámpák sora világítja meg a parti sétányt, míg később homokos partokkal kell majd megküzdenünk. Útvonal jelölést, táblákat ne keressetek, könnyen lehet, hogy egy szálloda tengerparti részén eltűnik a kiépített út, majd pár száz méter múlva a semmiből újra felbukkan. Haladjatok toronyiránt, és ha már unjátok a tekerést, akkor bármikor találhattok egy tiszta vizű öblöt, ahol meg lehet mártózni…

Elhagyva a szállodákat egyre néptelenebb részre érünk. Ahogy a civilizáció eltűnik, úgy mutatja meg magát a gyönyörű természet. Kicsiny öblök, fügefa-ligetek és a háttérben a sziget végét jelző hegy színesíti a képet.

A kis csapatunk töretlenül folytatja (amit nem lehet elmondani a váltóról 😉 ), halad előre… 😉

A kerékpárút végig megy a tengerparton. Nem javasolt city bringát választani az útra, mert az út kőlapjai elég egyenetlenül vannak lefektetve, de a látvány minden kényelmetlenségért kárpótol!

Útunk végén elérkezünk a katonai bázishoz. Lokátorerdő mered az égre. Ki tudja, mit figyelnek… 😉

Visszafelé választhatjuk a tengerparti úttal párhuzamosan futó kerékpárutat, itt már vannak szintkülönbségek is (100-200m), de ez közepes erőnléttel simán leküzdhető.

Természetesen magasabbról jobban be lehet látni a gyönyörű tengerpartot.

A túra hossza kb. 25-30 km, amit kényelmes tempóban, több fürdőzéses megállással fél nap alatt könnyen lehet teljesíteni. Legközelebb ebike-kal megyünk! 😉