Olvasási idő: 3 perc

Megérkezett hozzánk a spanyol BH s-pedelec kerékpárja.

bh_neo_nitro_01_800

Jogi háttér

Ha valakinek új lenne az s-pedelec kategória, akkor itt a definíciója: az L1e kategóriába tartozó, maximum 4kW-os elektromos motorral rendelkező kétkerekű kerékpár, melynek legnagyobb tervezési sebessége 45 km/h.

Ez azt jelenti számunkra, hogy ez a kétkerekű nem kerékpárnak minősül, hanem robogó. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A Közlekedési Felügyelet tájékoztatása szerint Magyarországon erre a járműkategóriára nem szükséges regisztráció, forgalmi és műszaki vizsga sem.  A forgalomban segédmotoros kerékpárként vehet részt, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

– a kerékpár EU típusvizsgával rendelkezik, mely bizonyítja, hogy az L1e kategóriába tartozik (ezt dokumentumot nálunk minden vásárló a kerékpár számlája mellé csatolva megkapja). A bizonylatot érdemes magunknál tartanunk, hogy az esetlegesen intézkedő rendőrnek meg tudjuk mutatni

– a vezető érvényes jogosítvánnyal rendelkezik (A, B,C – akár lejárt orvosival is!)

– a vezető motoros bukósisakot visel. Sajnos a kerékpáros sisak nem elegendő. A sisaknak az ECE 22.05 szabványnak kell megfelelnie; ennek a feliratnak kell valahol a bukón megjelenni.

– a bringára felelősség biztosítást kell kötni. Ennek a megkötéséhez pedig alvázszám szükséges. Próbaképp megkérdeztünk egy biztosítási brókert; egy budapesti 40 év körüli férfi éves díja 4.000-10.000 Ft-ig terjed – biztosítótól függően.

– nem szabad elfelejteni, hogy segédmotoros kerékpáron ülünk! Így a KRESZ vonatkozó szabályzata szerint kell közlekednünk, tehát például nem mehetünk lakott területen belül a kerékpárúton és a nyílt kerékpársávon. Nem szállíthatunk gyereket, és nem csatolhatunk utánfutót sem hozzá! A jó hír viszont, hogy ennek a kerékpárnak olyan ereje van, hogy az autók között simán tudjuk tartani a forgalommal a lépést, nem kell félnünk, hogy a kedves gépjárművezetők eltaposnak minket.

 A bringa

Ha átrágtuk magunkat a szabályokon, akkor jöjjön az élvezetes rész. A kerékpárral rendkívül jó közlekedni. A motor alulról 45 km/h-ig folyamatosan húz. A nyomatékszenzor nagyon finoman működik, nincs semmi rángatás, és a motor teljesen zajtalanul működik. Érdekes, hogy 20 km/h-ig nem tol úgy, mint a testvére a Neo Xtrem. Nincs semmi izgága a működésében, viszont pillanatok alatt, dinamikusan gyorsul a végsebességére. Akit a műszaki paraméterek érdekelnek: a motor névleges teljesítménye 500W, ami természetesen a csúcson akár 800-1000W is lehet. A rendszer 48V-os, a mozgást egy 432Wh-ás lítium akksi biztosítja.

A kormányon gázkart is találunk, amivel 20 km/h-ig motorozhatunk is.

bh_neo_nitro_02_800

A bringa rendkívül stabil, látszik, hogy mindent a sebességnek rendeltek alá. Nincsenek lógó vezetékek, minden a vázban fut, hogy még véletlenül se okozzon balesetet. A kitámasztó például magától felugrik, amint a bringát függőleges helyzetbe hozzuk – ezzel is csökkentve az esetleges balesetek lehetőségét. A gumik is speciális, ebike-hoz kifejlesztett verziók. Ha a csomagtartót közelebbről megnézed, akkor úgy tűnik, hogy elől nincs a vázhoz rögzítve. Pedig van egy vaskos tartója, csak éppen a sárvédő alatt fut. A fékek sem hétköznapiak, hanem inkább egy motor tárcsafékéhez hasonlatosak.

Érdekes a lámpa megoldása is. A KRESZ szerint használnunk kell. A lámpa villamos bekötése kétféleképpen lehetséges. Mehet az akkumulátorról (a magyar verzión tehát a kijelzőről kapcsolhatjuk), de mivel más országokban, pl. Németországban tilos az akkumulátoros lámpák használata, az első kerékbe egy Shimano agydinamót is tettek, amit gyorscsatlakozóval magunk is beköthetünk. Ha egyébként külföldre mennénk a bringával, akkor tájékozódjunk, mert más országban ez a kategória rendszámköteles lehet.

A forgalomban

Ahogy korábban írtuk, a bringával könnyedén felvehetjük a tempót a városi környezetben. Az autóknál jobban gyorsul, és ez sajnos néha meglepetéseket hozhat. Érdemes az ujjunkat a fékkaron tartani, mert sajnos a közlekedés többi szereplője nincs felkészülve a kerékpár dinamizmusára. Nem hibáztathatjuk őket, hiszen kívülről nem látszik, hogy elektromos kerékpárral van dolgunk. Az akksit az alsó vázcsőbe rejtették, és a tárcsafék mögött fel sem tűnik a nagy teljesítményű agymotor.

A 40 km/h-ás sebesség tartása nem okoz gondot még gyengébb fizikumú vezetőnek sem.

Ár és költségek

A kerékpár nem olcsó (webshopos linkjét itt találod), viszont ha megvásárolod, akkor egy darabig nem lesz gond a bejárással. Az akkumulátornál a gyártó garantálja, hogy 35.000 km futásteljesítmény alatt nem csökken 20%-nál nagyobb mértékben a kapacitása. Ha télen-nyáron napi 40 km-t teszel meg vele, akkor ez 3,5 évig is kitart – tapasztalatok szerint még 2-3 évig elodázhatjuk az új akksi megvételét, aminek ára 200.000 Ft környékén van.

A töltés díja 70 fillér/km. Ezen felül csak a már korábban említett biztosítási költséget kell megfizetned.

Végszó

Akik rendszeresen olvassák a bejegyzéseinket, azok tudják, hogy nem nagyon szeretjük az s-pedelec kerékpárokat, mert a magyar közlekedési kultúrában ezek halálos fegyvereknek minősülnek. Nem kész még a társadalom, hogy befogadja ezeket a járgányokat. A véleményünk most azonban finomodott – a BH Neo Nitro tökéletes választás azoknak, akik haladni szeretnének – de ezt környezetbarát, stílusos és izgalmas módon tennék.

A kerékpár kipróbálható a bemutató termünkben.

Mi a véleményed erről a járműkategóriáról? Írd meg a kommentek között!