Olvasási idő: 3 perc

Tudtad, hogy már itthon is vehetsz elérhető árfekvésű egykerekű elektromos eszközöket?

airwheel_01

Blogunkban örömmel adunk helyet alternatív elektromos járműveknek. Az alábbiakban egy Budapesten is megvásárolható közlekedési eszközről olvashatsz.

„Képzeljünk el egy elektromos járművet, amit egy kézben el tudunk vinni, egy töltéssel akár 40 kilométert is elmegy, praktikusan tárolható és könnyen meg lehet rajta tanulni haladni!

A giroszkópos járművek ötlete nem új, azonban az Airwheel cég nem csak egy, a turisták által már jó ideje nyúzott kétkerekű-konkurenssel lépett elő, hanem egy annál sokkal mobilabb, kézben is hordozható modellel. Természetesen ezek igényelnek némi tanulást, de a föld feletti siklás élménye bőven és gyorsan kárpótol mindenkit. A kézben hordozható és akár az asztal alatt is felölthető modelek két kategóriából állnak: az X és a Q-sorozatból. A kettő között annyi a különbség, hogy az X mindössze egyetlen egy kerékkel rendelkezik, a Q-sorozatokon viszont egymás mellett szorosan 2 kerék található és így jóval stabilabbak, sőt, a haladás elsajátítása meg lehet alig fél óra alatt. A X és a Q modellekből van több méret és akkumulátor-teljesítményükben is különbözőek, ami nyilván árfekvésben is jelentkezik, de már az alapmodellek is 18 kilométerre képesek eljuttatni a használójukat.

airwheel_02

Egy rövid, pár órás gyakorlás után már fel is kiláthatunk: „Airwheelezem!!” Nyakunkba vehetjük a várost! Jöhet akár 15 fokos emelkedő, lejtő, sőt, lefelé pedig jó tudni, hogy a gép akkumlátora újratöltődik. Könnyen és gyorsan átsuhanhatunk a városon és a padkákat is egészen jól veszi – főleg lefelé. Szerencsére a tapasztalatok szerint a legtöbb járda le van húzva vízszintig vagy majdnem vízszintig, ami nagy öröm az Airwheeleseknek(is), persze a nagy kerékátmérő miatt sokkal komfortosabb és biztonságosabb így is, mint egy roller vagy egy görkori. Ha egy hosszabb út után lemerülne, akár másfél óra alatt feltöltődik, ezt pedig akár a munkahelyünkön az asztal alatt vagy egy szórakozóhely ruhatárában is megtehetjük. A szerkentyű vízálló és terepre is teljesen alkalmas, akár egy hosszabb erdei sétát is tehetünk vele mivel elektromos hajtású és hangtalanul suhan, nem zavarva az erdő csendjét és a madarak csipogását.

A cég legnagyobb modellje jelenleg az S3-as, ami a már régebb óta gyártott konkurenseire hasonlít működésben és felépítésben is, de árban jóval kedvezőbb és a lényegesen könnyebb súlya miatt egyszerűbben berakhatjuk az autóba, vagy vihetjük fel akár az emeletre! Ezzel a géppel akár pár perces gyakorlás után is nyugodtan nekivághatunk a városnak. Néhány igen hasznos és kevésbé hasznos, de vicces dologgal is felszerelték. Csak a hozzá járó rádiós kulccsal lehet beindítani, ami egyértelmű előny. A kontrolleren van kapcsolható világítás és külön LED díszvilágítás is, ami egészen high -tech feelinget ad a közlekedéshez, a féklámpa pedig szintén a láthatóságot, biztonságot növeli. Ezek a masinák a gyári adatok szerint akár már 65 kilométert is elmennek, igaz, természetesen tudjuk, hogy kezeljük a gyári adatokat, hiszen ez a távolság azért függ a hőmérséklettől, a súlyunktól, és attól is, hogy mennyit fékezünk, ezzel használva a giroszkópos motort!

Aki kedvet kapott, hogy kipróbáljon valami újat, a föld feletti suhanás élményét, vagy praktikusnak találja, az kipróbálhatja a Mester utca 27-ben!”

Kedvcsinálóként itt egy rövid videó:

További információt pedig itt találsz: air-wheel.hu