Olvasási idő: 4 perc

Az ipari óriás kulisszái mögött… Az ebike-mtb.com cikkének magyar fordítása.

20-jahre-haibike-special-2-1140x760

Az idei évben nem csak a negyven éves mountain bike-ot ünnepelhetjük, hanem a Haibike huszadik születésnapját is. A márka a bajorországi Schweinfurtban látta meg a napvilágot, és azóta megkerülhetetlen főszereplőjévé vált az e-MTB fejlődésének. Mondhatnánk úgy is, hogy a Haibike a mountain bike történetelem legfontosabb újításainak úttörője. Ahogy belevetettük magunkat a márka történetének tanulmányozásába, egyre inkább lenyűgözött minket Susanne Puello, a Haibike elnök-vezérigazgatója, aki férjével, Felix-szel közösen állította felívelő pályára a márkát.

Susanne Puello olyan nő, aki tudja, mit akar – és azt is, hogy pontosan hogyan érheti azt el. Ám a kerékpáriparban tevékenykedő alig néhány kiemelkedő női szereplői közül talán ő az egyetlen, aki végigélte és így elmesélheti az elmúlt húsz év sikertörténetét, különös tekintettel az utolsó hat évre. A 2010-es EUROBIKE Haibike standjának képe örökre beivódott Susanne emlékezetébe, és még ötven év múlva is élénken él majd benne. A kiállítás kapuinak megnyitása után röviddel vibrálni kezdett a levegő a stand körül: a német márka leleplezett két elektromos mountain bike-ot és egy elektromos trekkinget, melyek elektromos tulajdonságai alaposan felkavarták az állóvizet.

20-jahre-haibike-special-3-1140x760

„Olyan nincs, hogy nem lehet…”

Ahogy a Haibike-hoz hasonlóan szintén bajorországi, erős akcentussal ejtendő mondás tartja: “Des kannst net machn, weil des geht einfach net” – vagyis nyersfordításban “Nem tudod megcsinálni, nem megy, lehetetlen.” Nos, a Haibike schweinfurti gyökerei ellenére a legkevésbé sem tartja magáénak e szólásmondást. A hagyományos határok és kategóriák illedelmes követése helyett a Haibike híres arról, hogy vállalja a kihívást, kész konfrontálódni és zavarba ejteni – az élen Susanne Puellóval. A márka korai felfedezőútjai alkalmával az elektromos mtb-ok, vagy ahogy ők hívják, az ePerformance világába, Susanne kulcsszerepet játszott a koncepció kialakításában: merészen bemutatta az első fekete-fehér, összteleszkópos eQ XDURO modellt az elektromos merevfarúak és e-trekkingek mellett, és büszkén, acélsodronyokról lógatta be a Haibike stand fölé. “Az újságírók és a szakmai napok látogatóinak véleménye nem jelentett számomra sokat” meséli. “Amúgy is azt gondolták, hogy megőrültünk… Amikor azonban beözönlött a nagyközönség, nos, fürtökben lógtak a standunkon a bringa mellett – azonnal a szívükbe fogadták.”

20-jahre-haibike-special-4-1140x760

Rázzuk fel az ipart

Visszatekintve a Haibike sikere egyetlen tündérien egyszerű ötletre épül: Bosch motort szereltek a bringákba, melyet elsősorban a váz alatt történő használatra terveztek, ám a bajor márka a feje tetejére állította a motort – és ezzel gyakorlatilag a teljes iparágat… A kerékpár váza alatti, sérülékeny helyről az erőforrás biztonságos helyre, a vázba integrálva került beépítésre, így nem volt többé kitéve az ösvényekről felverődő köveknek és egyéb, potenciális sérülést jelentő fenyegetéseknek. Ez a változtatás olyan robbanásszerű sikert hozott, ami még a Haibike-ot is meglepte: az eredeti 2000 darabos megrendelés pillanatok alatt megduplázódott, és a teljes készlet rekordidő alatt elfogyott.

Bild-Kataloge-1140x855

Genetikus kapcsolat a bringákkal

Susanne olyan családban nőtt fel, ahol a kerékpárok iránti szenvedélyt mindenki a génjeiben hordozta. Dédapja, Engelbert Wiener az 1900-as évek legelején alapította szerény kerékpárgyártó üzemét Schweinfurtban, ebből nőtt ki a mai Winora Csoport. Mivel Susanne iskolai eredményei nem tették lehetővé, hogy mezőgazdasági felsőbb tanulmányokat folytasson, elszegődött tanoncnak a családi céghez. Ahogy végigjárta az évek során a cég különböző részlegeit, értékesítési tehetsége hamar kibontakozott, és ma is a Haibike egyik legfontosabb tőkéjét képezi – ez különös jelentőséggel bírt, amikor a márka a viszonteladók bizalmát kérte az elektromos mountain bike-ok bevezetésekor.

20-jahre-haibike-special-1-1-1140x760

A női Steve Jobs

Az Apple társalapítójának legtöbbet idézett mondata hangzott így: “Stay hungry, stay foolish,” (Maradj éhes, maradj bolond), de éppoly könnyen el tudnánk képzelni, hogy a híres mondat Susanne Puello szájából hangzott el először. 1993 óta áll a Winora Csoport élén, néha viharos időkben lavírozta a céget csendesebb vizekre és levezényelt két akvizíciót – először a Derby Cycle, majd az Accell Group vásárolta be magát a cégbe. Alig három évvel a menedzseri szerep átvételét követően férjével, Felix-szel közösen azzal a céllal segítették világra a Haibike márkát, hogy a piac prémium szegmensébe pozicionálják. A cég történetének tanulmányozása során bukkantunk egy ősi, megkopott 1997-es katalógusra, mely az azonosan ejtendő „Hai” (magyarul: cápa) és a „Hi” (helló, ill. felső) szóra épülő játékos szlogenekkel operált:

“Hai Rajongók!
Pikkelyek a szemeitek előtt – megérkezett a Cápa! Hai-bike – a hátborzongatóan csodálatos gép! Megbocsáthatatlanul kifogástalan, kompromisszumok nélküli Hai-End! … A végeredmény természetesen Hi-end – mi más lenne? A mosolyországból származó eXTRáktól és gömbhalaktól és –csuklóktól egészen a bajorországi (minden dolgok mértéke!), csúcskategóriás Hai-tech felfüggesztésig mindent latba vetettünk, amit érdemes! Vigyázat: a Hai-nak ára van! Ha azonban megízlelted a Hai-t, nem szállsz le róla többé. Aki pedig Hai, az boldog!”

20-jahre-haibike-special-7-1140x760

 

Azóta a névből eltűnt a kötőjel és a cápa is a felsőcsövekről. A családi vállalkozás azonban a kezdetektől hűen ragaszkodik az élvonalbeli szellemhez, és a 350 alkalmazott ma is családias légkörben töltheti a munkanapjait. Ha további hasonlóságokat szeretnénk felfedezni Susanne és Steve Jobs között, nos, mindketten egy sereg ipari újítást mondhatnak magukénak: Susanne nevéhez kötődik az első 29”-es E-MTB, az első elektromos országúti, az első E-MTB elektronikus felfüggesztéssel, az első összteleszkópos karbon E-MTB, az első eFat-bike, az első E-downhill gép, valamint az első olyan elektronikus rendszer, mely az eConnect segítségével még „okosabbá” teheti az ePerformance kerékpárokat. A lista folytatódik, a Haibike innovációs törekvései bizton számíthatnak Susanne lelkes támogatására. Úgyhogy – ismét Steve Jobs szavait idézve:

“Nincs értelme azért felvenni okos embereket, hogy megmondjuk nekik, mit csináljanak; azért alkalmazzuk őket, hogy ők mondják meg nekünk, mit csináljunk.”

Nos, a magunk részéről alig várjuk, mivel rukkol elő a Haibike legközelebb. Gratulálunk a cég huszadik évfordulójához, és további eget rengető évtizedeket kívánunk! Egészségükre!

További információk: Haibike gyári weblap, ebikeshop.hu Haibike kerékpárok

Forrás: eredeti emtb.com cikk, fordítás: Afordis – Adaptis