A Bosch ma jelentette be a legfontosabb újdonságait.

Bosch-eBike-News-ABS-all-languages

ABS a kerékpárokra

Egyelőre még csak a kiválasztott flottapartnerekkel , de még idén elkezdik a kerékpárokra való ABS rendszer tesztelését. A blokkolásgátló rendszert a Magura fékeivel felszerelt 28″-as trekking kerékpárokhoz fejlesztik, és a széria kereskedelmi bevezetését a 2019-es modellévtől várhatjuk. A rendszert az első kerék fékjét felügyeli, de lesz egy érzékelő, ami a hátsó keréknél azt nézi, hogy nem emelkedik-e a levegőbe. Ezzel szeretnék a pedelec bicajokat sokkal biztonságosabbá tenni.

A rendszert már teszteli a DEKRA is, mely egy videóban ismertet meg a rendszer működésével:

Új motorok

Két új motor kerül a kínálatba. Mindkettő jellegzetessége, hogy a 25 km/h-ás tempó elérése után nem érzi az ember a motor ellenállását, és sokkal halkabb lesz a motor működése is. Az új Active Line Plus továbbra is az előd 50Nm-es nyomatékával bír, de a súlya 3,2 kg-ra csökken. Az Active Line motor súlya csupán 2.9 kg lesz. Ez lesz az a motor, amelynek tervét már a szaksajtó megszellőztetette és a tervek szerint 400.000 Ft alatti kerékpárárak is elérhetők lesznek majd ezzel a motorral.

Vázba integrált akkumulátor

Az egyik legjobban várt újdonság. A rendszert PowerTube 500-nak hívják és a gyártók az alsó vázcsőbe tudják integrálni. Az ebike-mtb.com oldalán sok képet találtok az integrációról:

 

 

Új automata váltók

A NuVinci, az elektromos Shimano agyváltó és a SRAM Dual Drive váltói mellett a 2018-as modellévben jön a 14 sebességes automata Rohloff (!) és a Shimano elektromos láncváltójának integrációja. Mindkettő ígéretes fejlesztés! 🙂

Hogy tetszenek az újdonságok? Írd meg a hozzászólások között! 🙂

Szólj hozzá!