Olvasási idő: 2 perc

Az egyik legerősebb ebike középmotor gyártója is bejelentette a jövő évi változásokat.

Aki nem ismerné a német Brose pedelec motorját, annak egy gyors ismertető. A motor 2015-ben került a piacra.  Azóta is a legerősebb a 250W-os középmotorok között; a csúcsnyomatéka 90 Nm. De nem emiatt szeretjük ezt a motort; a belsejében fogaskerék helyett fogasszíj van, így abszolút csendesen és vibrációmentesen teszi a dolgát.

Itt egy videó a rendszerről:


Mit várhatunk 2018-ban?

A rendszer 2015-ben került piacra. Az akkori motort GEN1-nek hívták. 2017 elején ezt leváltotta az ún. Drive T, melyben csak kisebb, hatékonyság növelésére szolgáló változásokat találunk. 2017 márciusától gyártják az s-pedelec kerékpárokhoz szállított 45 km/h-ás Drive TF-et.

Az igazi újdonság azonban a szeptemberben bemutatkozó Drive S. Ezt a motort MTB kerékpárokhoz fejlesztették ki. A csúcsnyomaték nem változott, de a nyomatékgörbe változtatásával a gyár szerint 15%-kal több erőt kapunk.

Brose_motor_2018

A változtatások között üdvözölnünk kell, hogy az újságírói tesztek szerint a Brose motorra jellemző túlmelegedés miatti teljesítmény korlátozás teljesen elmaradt. A motor érezhetően erősebb lett és magas pedálfordulatszámnál sem fogy el a rásegítés.

Az elektrobike-online.com kollégái az új E8000-es Shimano motorral hasonlították össze.


Tesztek:

A kínálatunkban a BH és a Hercules kerékpárjaiban találhatod meg a Brose motorokat. A BH 2018-ban az összes bringáját az új Brose S-sel fogja építeni.