Ennél kattintásvadászabb címet nehéz lett volna adni, bár nagyrészt fedi is a valóságot. Napvilágot látott ugyanis a ZIV (Zweirad Industrie Verband) kimutatása a 2017-es év németországi bringa eladásairól. 

Németországban 2017-ben 720.000 elektromos kerékpár fogyott, melynek 99%-át a pedelec szabványnak megfelelő gépek adták, ami a 25 km/h-s tempóig korlátozottakat jelenti. S-pedelec-ből ami 45 km/h-ig segít rá mindössze 1% fogyott, ami nem is meglepő, hiszen hazánktól eltérően tőlünk nyugatra a rendőrök betartatják a szabályokat, vagyis kötelező rájuk a kismotor rendszám, a nappali menetfény, a biztosítás, és a motoros “E” jelzésű bukósisak is.

A legtöbbet eladott bringák a city gépek és trekkingek

Jelenleg a teljes kerékpáros piac 19%-át már az ebike-ok uralják, a rövid távú előrejelzések pedig 25%-ra teszik a jövőbeni nagyságát, hosszú távon pedig akár 35%-os részt is kiharaphatnak az elektromos bringák a piacból, sőt már manapság is vannak olyan kerékpárboltok ahol a forgalom felét ezek teszik ki. Az ebikeshop-ban pedig ez ma is 100% 😀

Az eMTB kategória is feltörekvőben van.

Az is egy érdekes tény, hogy sok kerékpárgyártónál az igazi hasznot jelenleg is az ebike-ok hozzák, sőt egyes cégek talponmaradását a pedelec flotta biztosította. A KTM jelenlegi palettájának több mint felét teszik már ki a villanyos gépek, a Haibike esetében pedig 75% körül van ez az arány. Ehhez a brutális 750.000-es számhoz még az is hozzátartozik, hogy exportra is elment még 291.000 darab bringa! Az összetételek is érdekes eloszlást mutatnak. A 720.000-es darabszám 38.5%-a city kerékpár ami jellemzően alacsony átlépési magasságú vázzal készült agyváltós bicajokat jelent. A túrázásra is alkalmas trekkingek 35.5%-ot adnak ki, és az eMTB montik is komoly 21.5%-os aránnyal vannak jelen. A teherbringák, amik közé nem csak a csomagszállításra alkalmas modellek tartoznak, hanem például a 2-4 gyerek transzportálására használható gépek is, mindössze 3%-ot adnak, de ehhez ha hozzágondoljuk, hogy ez 22.000 darabot jelent akkor azért nem rossz a kép. Főleg ha hozzávesszük azt, hogy a teljes hazai pedelec piac nagyjából ezres nagyságrendű, bár ilyen hiteles adatokat nem kaphatunk sajnos, mivel nincsen rá szabályozás.

Tőlünk nyugatra nem ritka az ilyen látvány. Gyerekeket, árut hordanak velük

A ZIV további fejlődési potenciált lát a bike sharing, azaz a bringamegosztás területén, de a német kormány komoly energiákat fektet a munkába járás támogatásába is, hiszen a nagyvárosokban állandóak a dugók, pedig a hazainál sokkal átgondoltabb a közúthálózat. A kisebb teherszállítási feladatokra már ma is több nagy cég használ városon belül cargo ebike-ot, a DHL például piacvezető ezen a téren. Szóval van még bőven lehetőség az elektromos kerékpár piacban!

Szólj hozzá!