Az Eurobike kiállítás után meghívást kaptuk a Haibike kereskedői napjára is, Németországba.

A Haibike a kontinens egyik leginnovatívabb elektromos kerékpár gyártója. A sportos szegmensben egyszerűen megkerülhetetlen.

A kereskedői napon természetesen értékeltük az elmúlt év eredményeit, és örömmel hallotuk, hogy Magyarországon most már zsinórban három éve mi adtuk el a legtöbb Haibike elektromos kerékpárt. Köszönjük vásárlóinknak, hogy a KTM mellett még egy gyártó stratégiai partnerei lehetünk! 🙂

Na, de vissza a termékekhez! A legnagyobb durranást kétség kívül a FLYON széria termékeik jelentik! 🙂

FLYON

Hogy mi történt? A Haibike felvette a programjába az M1 Spitzing bicajból ismert brutális, 120Nm-es TQ-System motort és egy teljesen új kerékpárt épített köré. Belerakták az utóbbi 5 év minden tapasztalatát, amit a Bosch és a Yamaha motorok integrációja során gyűjtöttek.

A bicaj teljesen letisztult kormányt kapott. Van rajta egy új távirányító, melynek oldalán a rásegítés mértékének megfelelő színű LED csík világít, a tetején pedig a BMW-kből ismert forgókapcsolós kiválasztó trónol.  Védett helyre került a színes kijelző, mely az összes fontos adatot mutatja (beleértve a kalória és a pulzus infókat is).


flyon_kormany

A bicaj karbon vázat kapott, melybe mindent előre integráltak. Korábban ugye fogtak egy hagyományos vázat és arra aggatták fel a motort és a többi részegységet. Itt két évig tervezték csak a vázat, hogy minden szempontból megfeleljen. Olyan kicsinységek is belekerültek a tervbe, mint a kormány határoló – nem tudod a váznak ütni a kormányt amikor álló helyzetben manőverezel a géppel. Természetesen ez is megkapta a vázcsővére az MRS sínes rendszerét, melyre mindenféle kiegészítőt (kulacs, zárszem, kis táska) is könnyen fel lehet szerelni.

A hátsó részen LED lámpák kaptak helyet, és előre is került egy 5000 lumenes (ez nem tévedés!) lámpácska, melyet gyönyörűen integráltak a kijelzővel.

A motor a már ismert TQ Systems gyártótól jön. 120Nm csúcsnyomaték és egyelőre 25 km/h-ás végsebesség lesz majd elérhető. Hosszabb távon terveznek s-pedelec modelleket is, de a 2018/19-es évben még ezek biztosan nem kerülnek piacra. Az akku 48V / 630WH-ás és a vázba rejtették.

A sebesség szenzor tárcsás rendszerű és a hátsó kerékre került. Már 20 fokos kerékfordulatot is érzékel, így sokkal finomabban vezérelhető majd a motor, mint a Bosch és Yamaha rendszerénél, melyek kerékfordulatonként tudják csak a sebességet mérni.

Németül tudóknak a Haibike mérnöke magyarázza el az újdonságot:

Az első évben 10 modell jelenik majd meg, de a piacra dobás csak valamikor 2019 nyarán indul majd el. Az árak brutálisak lesznek; 5000-9000 EUR között veheted majd meg.

Yamaha modellek vázba integrált akkuval

A Yamaha terén láttuk a legtöbb újdonságot. Jönnek a vázba integrált akkuk és végre szép kijelzőket is láthattunk. 🙂

haibike_yamaha_integrálthaibike_yamaha_kijelzo

Katalógus

A kerékpárok adatlapjait itt találhatod (lapozható katalógus, a jobb aljára kattintva tudod kinagyítani):

Ha tetszett az összefoglalónk, kérlek oszd meg a bejegyzésünket a barátaiddal! Köszönjük! 🙂

Szólj hozzá!