Olvasási idő: 3 perc

A BAM mérései szerint több éve Szeged a „legbringásabb” vidéki magyar nagyváros, két és félszer annyian/annyit bringáznak, mint például Debrecenben. Ebikeshop.hu-üzlete és persze egy bringautakat összegyűjtő honlapja is van a Szegednek — így jött a remek ötlet, hogy lepjük meg a síkabb területeken élőket is néhány izgalmas túraajánlóval.

Bivalynéző kör: kb. 35 kilométer

A túra a Nagyszéksós-tóhoz vezet, ahol gyönyörű látvány vár bennünket a helyi bivalyokkal. A szegedi Dugonics térről, végig a Kálvária sugárúton, majd a Szabadkai úton át Szentmihálytelek felé vezet az útvonal. A Kapisztráni úton elhagyva a települést jön Röszke, ahol a Felszabadulás és Dugonyi utcákon hajtunk, majd jön az autópálya felüljárója. Ezután a III. körzet tanyavilága következik, néhány kilométer múlva meg is érkezünk a Bivalyrezervátumhoz és a Bölömbika tanösvényhez. Visszafelé már emlékezetből is visz a lábunk!

Le a Mélypontra: kb. 35 kilométer

Magyarország legmélyebben fekvő pontja Tiszaszigetnél található, az emlékhelyhez vezet ez a túra. Az útvonal a szegedi Belvárosi hídon át vezet Újszegedre, ahol jobbra térünk a töltésre, s tekerünk egészen az újszentiváni főcsatornáig. E mentén Tiszaszigetig jutunk — persze ha nem akarunk, nem kell bemenni a faluba, az első utca előtti dűlőúton lehajtunk. Ez az út egy tóhoz vezet, itt egy kanyar jobbra, majd balra és ott is vagyunk egy kereszteződésben. Ha balra fordulunk, akkor a Határőrizeti emlékhelyet, ha jobbra, akkor kb. 1 kilométer múlva a Mélypont-emlékhelyet tudjuk megnézni. Visszafelé érdemes a Tiszasziget–Újszentiván–Szőreg útvonalon gurulni, Szőregtől pedig a kerékpárúton vissza Szegedre.

Tisza Maraton: kb. 40 kilométer

Ez a túra lényegében a Tisza Maraton MTB-verseny rövidebb távja. Az Árvízi Emlékműtől indul, végig a gáton, megkerülve a téli kikötőt. Itt bemehetünk Gyálarétre a faluba (el is kerülhetjük), Gyálarét után is a gáton megyünk tovább a Tisza és a Lúdvári párhuzamos csatornái között. A gyálai Holt-Tiszát követjük, hiszen tovább már csak a szerb határ van. A földúton legurulunk egészen a gyálai tanyákig, ott is a Szák útig. Ez és ennek a folytatása szintén követi a Holt-Tisza kanyarulatait, elmegyünk Szentmihálytelek mellett egészen Tompa-szigetig. Innen át Gyálarétre, majd fel a gátra, ismét a téli kikötőt vesszük irányba, onnan pedig visszagurulunk Szegedre.

Deszki kör: kb. 20 kilométer

Egyszerű, de nagyszerű kis testmozgás a vasárnapi ebéd után: akár a családdal is: Szegedtől Deszkig van kerékpárút, Deszken, a Ponty utcán végig lehet hajtani a töltésig, ott pedig a töltésen visszagurulhatunk Szegedre.

„Hármas határ tánc”: kb. 50 kilométer

Míg a budapestiek a HHH-ra járnak, addig a HH a délieknek mást jelent: hármas határt. 2018-ban az év településének választott Kübekháza nem maradhat ki a bringázásból! Egy igazi kis ékszerdoboz a Kübecker Manufakturral és a falu központi részével. Szegedről Kübekházára tekerünk, ott táblák szerint elfordulunk a hármas határ felé (ez eddig mintegy 21 kilométeres táv). Innen Klárafalva 13,4 kilométer, ahonnan van visszafelé bicikliút Deszkre (ez egy 15,4 kilométeres szakasz). Ha enni is szeretnénk a kübekházi manufaktúrában, akkor talán a fordított útvonalon érdemes tekerni.

Vásár-hejj!: kb. 55 kilométer

Rém egyszerű útvonal: Szeged-Tápé-Algyői híd, a híd után balra a töltésen (ez eddig kb. 32 kilométer) és már Vásárhelyen is vagyunk. Visszafelé 47-es főút mellett húzódik a kerékpárút, nagyjából 23 kilométer a táv Szegedig.

Sziki-kör: kb. 26 kilométer

Ez is „vizes” túra — persze csak ha úgy akarjuk. Szegedről a bajai út mellett futó bringaúton eltekerünk a Maty-érig (készítünk néhány fotót a sportolókról és persze a növényvilágról), onnan tovább Domaszékre, majd ott a Szegfű és Kamilla utakon a Zöldfás templomig. Innen át Subasára a Sziksósfürdőhöz — vagy ahogy a helyiek emlegetik, a „Szikire” —, majd vissza Szegedre. Egészségünkre!

Mivel gurulj?

Válaszd trekking elektromos kerékpárjaink egyikét a túrázáshoz, egyedül a Tisza Maratonos túrára ajánljuk, hogy inkább MTB-vel indulj — de azért ez sem teljesíthetetlen kategória egy komolyabb első telóval rendelkező trekking bicajjal sem! Nincs még saját ebike-od? Az ebikeshop.hu szegedi üzletében egyrészt érdemes körülnézned, másrészt pedig bérelni is tudsz nálunk.

 


Forrás: szeged.hu