Olvasási idő: 3 perc

Az extrém infláció és a hirtelen megemelkedett rezsiárak szinte minden családi kasszában nyomokat hagynak. Sok érdeklődőnktől halljuk, hogy tervezte az ebike-vásárlást, de a folyamatosan változó gazdasági körülmények elbizonytalanítják. És persze megértjük, hogy egy közel egymilliós kiadás elsőre soknak tűnik, de az elektromos biciklire nagyjából úgy érdemes tekintenünk, mint a hőszigetelésre vagy a napelemekre. Épp csak az ebringa sokkal hamarabb visszahozza az árát: ha az év felében elektromos kétkerekűn tekerünk be a munkahelyünkre, körülbelül egy-másfél év alatt megtérül a befektetés.

Hogy is van ez?

Ha kihagynád a matekot és egyből a lényegre térnél, kattints a Szatzger Ákos az Ebikeshop tulajdonosa által készített kalkulátorra!

Mibe kerül a közlekedés? | Hátszél

Másról sem hallunk, mint hogy kemény idők jönnek, jól fel kell kötnünk azt a bizonyos gatyát. A közüzemi számlák mellett talán a közlekedés az egyik legnagyobb pénznyelőnk – de vajon tudjuk pontosan, hogy mekkora összeget jelent ez valójában havi vagy akár éves szinten?

Tételezzük fel, hogy a munkába járáshoz az autónkat használjuk. A kocsi költségei egyszerűen számolhatók: adott a távolság és a fogyasztás, ebből pedig könnyen megvan, hogy mennyi pénzt hagyunk a benzinkúton. Ott van aztán a biztosítás és a teljesítményadó, ezt ki-ki megnézheti a saját példáján, mennyibe kerül. Van még egy költségünk, amit mondjuk hívjunk amortizációnak (csak a közgazdászok meg ne kövezzenek!). Ide tartozik az autó éves értékcsökkenése (mennyivel ér kevesebbet hű társunk egy év alatt a használtautó piacon) és szervizköltségei, vagyis minden olyan költség, ami abból adódik, hogy a járgány egyre öregebb lesz. Példánkban egy középkategóriás, közepes méretű kocsival számolunk. A pontos számítások megtalálhatók a kalkulátorban: eszerint az autónk éves fenntartási költsége közel 700e HUF.

Mibe kerül a közlekedés? | Hátszél

Most pedig számoljuk ki azt is, mibe kerülne, ha nem a volán mögé, hanem elektromos bringára ülnénk! Vegyük figyelembe, hogy a hagyományos bringákkal ellentétben az ebike-kal könnyedén suhanhatunk akár 25 km/h-s sebességgel is a városban anélkül, hogy csatakosra izzadnánk, mire beérünk a munkahelyünkre. Itt egyszer meg kell venni magát gépet. Azután tölteni kell az akkumulátort; ennek költségei hasonló módon számolhatók, mint a kocsinál; az akkumulátorunk mondjuk 36V 10 Ah-ás és 5 órán keresztül töltjük, akkor egy töltés 36V*10Ah*5=1800Wh, azaz majd 2kW. Ezt csak beszorozzuk a mindenkori áramdíjjal és megvan egy töltés ára. A példánknál maradva ez olyan 80-90 Ft. A hatótávolság tapasztalati úton vagy a gépkönyvből jön; egy korszerű ebike 50-100 km-t tesz meg egy töltéssel.

Itt is kell “amortizációs” költséggel kalkulálnunk: ehhez vegyük a kerékpár árát és osszuk el annyi évvel, ahány évig használni akarjuk. Az ebike-okban alig van kopó alkatrész, így az élettartamot akár 5-10 évre is tehetjük. Amire ügyelnünk kell, az az akkumulátor költsége, hiszen ebben az üzembehelyezéstől kezdve olyan kémiai folyamatok indulnak be, amik csökkentik az élettartamát. A gyártók általában a töltési ciklusok számát vagy a használat években mért számát garantálják, pl. 1000 ciklus vagy 5 év – amelyik előbb bekövetkezik. Az Ebikeshopnál az a tapasztalatunk (sajátjaink és ügyfeleinké egyaránt), hogy a töltési ciklusok számát évi 7000 km-es futás felett kell csak figyelni. Az akkumulátor költségét tehát szét kell osztani az egyes évek között.

A példa kedvéért, harmadik lehetőségként beírtuk a BKK-bérletet is, itt egyszerűen csak 12 havi bérlet árát számoltuk. Lássuk az eredményt!

Mibe kerül a közlekedés? | Hátszél

Meglepődtél? Az autós közlekedés több mint négyszer annyiba kerül, mintha ebike-kal tolnád, és a BKK-bérlet is csak alig valamivel olcsóbb. Persze arra sajnos nem alkalmasak az időjárási körülményeink, hogy egész évben bringával járjunk, de ha évente 6-7 hónapra a kocsiból átülünk az elektromos bringa nyergébe, már azzal is két év alatt visszanyerjük a bringa árát – a bringázás egészséges voltáról, no meg a környezeti szennyezés csökkenéséről már nem is beszélve.

Való igaz, az egész számításunk elméleti alapokon nyugszik, de próbáljátok ki a kalkulátort a saját példátokkal is (a zöld mezőket lehet babrálni)!