Ahogyan azt ebike-os körökben már megszokhattuk: a következő év újdonságai mindig jóval a szezon előtt érkeznek. A Bosch esetében például már 2022 novemberében üdvözölhetjük a 2023 modellév újításainak következő felvonását, amelynek keretében régóta várt funkciókkal bővül a The Smart System.

A MY23 részeként több apróbb változást, frissítést is bejelentett már a Bosch. Ilyenek például az eBike Flow Appban megjelenített sematikus bringaillusztráció lecserélése (ezentúl a saját ebike-unk jelenik meg a képernyőn) vagy a továbbfejlesztett Strava, komoot és Apple Health integrációk (amelyek az útvonal- és egészségadatok megosztását teszik könnyebbé). A telefonos alkalmazás mellett a KIOX 300 kijelző funkciói is bővültek: mostantól egy kis ikonnal figyelmeztet a rendszer, ha érdemes lenne sebességfokozatot váltanod, sőt, új kényelmi funkcióként a telefonod töltöttségi szintjéről is kapsz visszajelzést. Korábban már beszámoltunk a Bosch egyedülálló ABS rendszeréről, ezt a 2023-as modellév egyik legelső újdonságaként jelentette be a német cégóriás.

Navigáció és ebringás riasztó – MY23-as újdonságok a Boschtól | Hátszél

Ám bármennyire is üdvözlendő innovációk ezek, az igazán nagy durranások nem ezek lettek a mostani bejelentésben.

Tudja, hogy merre jársz – és azt is, hogy hová tartasz

Vajon hányszor gondoltál már arra, hogy mennyivel könnyebb dolgod lenne, ha az elektromos kerékpárod saját kijelzőjét használhatnád akkor is, ha ismeretlen utakon jársz? A Bosch legújabb fejlesztésével most már ez sem akadály. A német vállalat mérnökeinek köszönhetően a jövőben az eBike Flow Appban beállított útvonal egy sematikus ábráját a KIOX 300 kijelzőkön is nyomon követheted, így a telefonod a hátizsákod biztonságában maradhat, ám közben mégis mindig tudni fogod, mikor és merre kell legközelebb bekanyarodnod. Hogy teljes legyen a kép, a tervezett ebike-túrád hátralévő hosszát vagy idejét is figyelheted ezentúl a KIOX-on keresztül.

 

Megnövelt biztonság

A fizikai biztonság mellett a Bosch a digitális biztonságnak is híve. Ennek első lépése a már jól ismert eBike Lock volt: ennek aktiválása blokkolja a motor elektromos rásegítését. A fejlesztői csapat most ennél is tovább ment: megjelent az eBike Alarm. Az új funkció az ebringa leparkolása után automatikusan aktiválódik, és hangosan riaszt, amennyiben megpróbálnak hozzáférni a kerékpárodhoz. Ha azt érzékeli, hogy a kétkerekűd jelentősen elmozdult, a hang és ledes jelzések mellett az eBike Flow App egy telefonos push üzenettel is jelzi neked, hogy baj van és ezzel egyidőben a nyomkövetést is elindítja. Vagyis az eBike Alarm, mondhatni, tolvajbiztossá teszi az ebiciklidet.

Ehhez a funkcióhoz egyébként a gyártó egy új kiegészítőt is a piacra dobott: a SIM kártyás ConnectModule minden Smart rendszerű géppel kompatibilis lesz, ára az Ebikeshopban 45.000 Ft körül mozog majd.

  • Navigáció és ebringás riasztó – MY23-as újdonságok a Boschtól | Hátszél

A frissítések november elejétől elérhetővé is válnak, sőt: mostantól a nálunk vásárolt Bosch rendszerű elektromos kerékpárodat mi eleve a legfrissebb update-ekkel adjuk. Ám ha csak meglévő ebringád tudását bővítenéd, arra is van lehetőség: vásárolj nálunk KIOX kijelzőt, ConnectModul GPS nyomkövetőt vagy frissíttesd meglévő rendszereidet hivatalos Bosch szakszervizünkben!