A Casco kerékpáros fejvédők híresek a kiemelkedő biztonságukról, ami többek között a márkavédjegyként is funkciónáló, megnövelt tarkóvédelmi zónának és a sisakot a szokásosnál jóval nagyobb felületen fedő in-mold szerkezetnek köszönhető.

Miben újult meg a bevált modell?

Az elektromos kerékpárosok számára tervezett robusztusabb, még jobban megerősített modell második szériája új színekkel és az egyik legtöbbet dicsért hálós belső kialakítással rendelkezik, aminek köszönhetően (szinte) bármilyen fejformára úgy illeszkedik, mintha ráöntötték volna.

A négy ponton rögzülő puha hálót a hátsó két rögzítőpontnál tudjuk függőlegesen állítani. A pontos illeszkedést ezen kívül a Disc-Fit-Vario rendszerrel tudjuk tovább csiszolni, ami egy horizontálisan és vertikálisan is állítható tárcsás rögzítőrendszer, de a teljes precizitás érdekében eleve három különböző méretben érhető el az MTBE 2 fejvédő.

Egy hagyományos fejvédőhöz képest megnövelt strapabíróssággal bír, megerősített héjszerkezetet kapott és az in-mold szerkezet nem csupán a külső rész bizonyos felületén, de egészen a belső peremig kiemelkedő biztonságot nyújt. Ez azt jelenti, hogy a sérülékenyebb, viszont az energiaelnyelésben főszerepet játszó belső habot a szellőzőnyílások belső oldala és a sisak belsején kívül mindenhol védi a külső héj.

További jellemzők

Ahogy a Casco fejvédőktől megszokhattuk, az MTBE is a Casco-loc+ csatolórendszert kapta, amivel nagyon gyorsan lehet felcsatolni és még gyorsabban kioldani a pántokat. Integrált alu rovarhálóval és sok fokozatban állítható silddel is felszerelték, ezért változatos terepkörülmények között használható és természetesen ezt a modellt is színesíthetjük a MyStyle zsinórokkal. A dizájnhoz hozzá tartozik a fejvédő oldalsó felületének textúrája, aminek köszönhetően nem csak belső tulajdonságaiban, de külső megjelenésében is prémium-kategóriába sorolható.

Plusz egy infó az extrém durvuláshoz szokott rájdereknek, hogy a sisak hátsó részén szemüvegpánt-fixáló “hátsó-szárnyat” is kapott, ami megakadályozza a pánt felcsúszását. A hűvösebb időjárásra felkészülve a sisakon fülrésznél apró lyukakat, avagy csatlakozási pontokat helyeztek el, amivel a Casco fejvédőkhöz tervezett fülvédőjét rögzíthetjük.

Mitől lesz egy fejvédő ebike kompatibilis?

Sebesség

Igen, általában ez az első, amit mondanak egy ebike esetében, ám ez önmagában eléggé ingatag érv. A manapság legnépszerűbb ebike típusok a pedelec kategóriába tartoznak, ami azt jelenti, hogy az elektromos rásegítés 25 km/h sebességig könnyíti meg a kerékpáros dolgát, ami sebesség önmagában nem kéne, hogy problémát okozzon, hiszen ezt bármilyen hagyományos kerékpárral könnyedén el lehet érni. Más azonban a helyzet egy s-pedelec esetében, amivel már 45 km/h sebességet is könnyedén elérhetjük és ezt már valóban nevezhetjük kiemelkedőnek, különösen, ha sík terepen, pláne, ha emelkedőn hasítunk ennyivel (sőt, emelkedőn, sziklás terepen valóban lehet akár a 25 km/h is kiemelkedő).

Súly

Az elektromos rásegítéses rendszereknek nyilván van tömegük, amik szépen hozzáadódnak a kerékpár össztömegéhez és bizony egy nehezebb járgányt kezelni, kordában tartani jóval komplikáltabb, mint a pillekönnyű drótszamarakat.

MTBE 2 fejvédő
A kép forrása: Casco

Gyorsulás, motorkarakterisztika

Az elektromos rendszer kifonomultságától, valamint a rásegítés mértékétől függően nagy a szórás egy elektromos kerékpár rásegítésének működésében. A legjobb, legkorszerűbb modellek már-már annyira kifinomultak, hogy szinte természetes érzést nyújt a gyorsulás, mintha csak mi lennénk sokkal erősebbek. Egy erőteljes fokozatban viszont, vagy egy kevésbé kifinomult rendszer esetén a rásegítés váratlanul, túlságosan nagy erővel és sokkal nehezebb kordában tarthatósággal jelentkezik.

E fenti három tényező tehát együttesen felelős azért, hogy az elektromos rásegítéssel bíró kerékpárok a hagyományos kerékpároktól szokatlan szituációkba hozzák a kerékpárosokat. Pláne, ha hozzávesszük, hogy az elektromos kerékpárok olyan terepre is elcsábítják tulajdonosukat, amihez esetleg még nem elég képzettek.

MTBE 2 fejvédő
A kép forrása: Casco

Forrás:

https://www.mozgasvilag.hu/kerekpar/hirek/meg-jobb-lett-a-casco-ebike-fejvedoje