Mire képes pontosan az új rendszer és hol vannak a határai?
A jó fékrendszer alapvető fontosságú egy eMTB biztonsága és teljesítménye szempontjából. A Bosch a MAGURA-val közösen kifejlesztett egy olyan eMTB ABS-t, amely biztonságosabbá teszi a tekerést, miközben segít a kerékpárosnak javítani az ülőpozícióján, és növeli az ebike teljesítményét.
Képzeld el, hogy az eMTB-vel nekimész egy ugratónak, a levegőben mindkét féket megragadod, és az első és a hátsó kerék blokkolva landol. Normál fékekkel ez teljesen abszurdnak hangzana, és ráadásul nagyon veszélyes is lenne, de az új Bosch eBike ABS-nek ez nem akadály, képes ilyen helyzetben is biztonságosan megállítani a járgányt. Itt már láthatjuk, hogy egy igazán sokoldalú és okos rendszerről van szó.
Egyszer újító, mindig újító: az autótól az ebike-ig
Az elektronikus blokkolásgátló fékrendszerek ma már a gépjárművek alapfelszereltségéhez tartoznak. Évtizedek óta akadályozzák, hogy a gumiabroncsok blokkoljanak kemény fékezési manőverek során, és sokkal biztonságosabbá teszik az utakat.
A Bosch úttörő volt régen is, és a mai napig élen jár az efféle fejlesztésekben. Az első szabadalmat, amelyet a Bosch 1936-ban nyújtott be erre a technológiára, maga a vállalat alapítója, Robert Bosch adta be.
2018-ban a Bosch piacra dobott egy elektronikus ABS-t a túrakerékpárokhoz, amelyet a bevezetés évében Design & Innovation Award Pioneer díjjal koronáztak. A rendszer azonban eddig nem tudta megvetni a lábát a szegmensben, tudniillik az első generációs fejlesztés túlságosan nagy méretű volt ahhoz, hogy sikeres lehessen. Ráadásul ezt az intelligens fékrendszert a 700C kerekű városi és túrakerékpárokba lehetett csak beépíteni.
Most a Bosch a fékrendszer második generációjával rukkolt elő, melyet a Smart System motorhoz terveztek. Az új rendszer 77%-kal kisebb és csak fele olyan nehéz, mint elődje. Nemcsak lényegesen karcsúbb és kevésbé feltűnő, de technikailag is sokkal jobb képességűnek ígérkezik. Az új Bosch eBike ABS ráadásul már nem csupán az elektromos trekking- és túrakerékpároknak számára elérhető: az új rendszerrel a terepbringásokat is megcélozzák.
Az új eBike ABS aktív manővereket is lehetővé tesz. Vajon ez segít a Bosch-nak elérni a remélt áttörést?
Kép forrása: Downtown
Mi a baj a modern eMTB fékekkel?
A modern eMTB-fékek nagyon erősek tudnak lenni. Ez egyszerre jó és veszélyes is – különösen, hogy sok kezdő ül eMTB-ra, akiknek nem volt sok idejük megszokni, hogy a fékeket egy ujjal kezeljék.
A kezdőket gyakran meglepi a nagyméretű hidraulikus tárcsafékek által kínált fékerő. Ha az ember túl erősen fékez csúszós felületen, például kavicsos utakon, nedves burkolaton vagy sáros erdei talajon, az első kerék blokkolhat, a hátsó kerék felemelkedhet a talajról, és “katapultálunk”. A Bosch becslése szerint az ebike balesetek mintegy 29%-a elkerülhető vagy legalábbis csökkenthető lenne egy megbízható ABS-szel.
Kép forrása: Downtown
Részletről részletre
Az új eBike ABS piaci bevezetéséhez a Bosch ismét összefogott a fékekre specializálódott MAGURA-val. A MAGURA MT C fékkarokat úgy tervezték, hogy sok olajat nyomjanak át a vezetékekbe, ami nagyobb teljesítményt eredményez.
Két változatot kínálnak: az egyik hosszú, kétujjas fékkarral rendelkezik, a másik pedig még hosszabb, háromujjas fékkarral – amelyek egyike sem mondható ergonomikusnak, és egyik sem rendelkezik olyan beállítási lehetőségekkel, mint a MAGURA zászlóshajó termékcsaládja.
A féknyereg a MAGURA MT5 négydugattyús modelljén alapul, és a jövőben lesz egy kétdugattyús változat is –ez, és nem az ABS határozza meg a fékérzetet. A féktárcsához egy lyukacsos érzékelő tárcsa van rögzítve, amelyet tonewheel-nek neveznek, és a kerék fordulatszámának meghatározására szolgál. A tényleges ABS egy kis dobozban található, amely a bal oldali villához van rögzítve.
A fekete dobozba nemcsak az első fék fékvezetéke, de az első és a hátsó érzékelők elektromos kábelei is bekerülnek, ez jelentős előrelépés az előző verzióhoz képest. A rendszert az ebike fő akkumulátora táplálja, ám olyan kevés energiát fogyaszt, hogy nem okoz észrevehető különbséget a hatótávolságban, és az ABS még akkor is aktív marad, ha az akkumulátor túlságosan lemerült a motor működtetéséhez. Szerencsére az első generációs ABS nagy jelzőfénye is eltűnt. Ehelyett az új ABS a LED-es távirányítón és a KIOX 300 kijelzőjén lévő visszajelzőt használja..
Képek forrása: Downtown
Az elmélet a háttérben
Indításkor a piktogram fénye rövid időre kigyullad, majd ismét kialszik, akárcsak az ABS lámpa az autók műszerfalán. Ha a jelzőfény kialudt, az azt jelenti, hogy a rendszer aktív.
A rendszer a féktárcsákon és a motoron keresztül külön-külön meghatározza a haladási sebességet, valamint az első és a hátsó kerék fordulatszámát. Az olajnyomás-érzékelők segítségével állapítható meg, hogy az ember éppen fékez-e. Ezek az adatok az elektronikus ABS-be kerülnek, és egy intelligens algoritmus érzékeli, hogy az első kerék még tapad-e, vagy már blokkolva van, és ezért csúszik.
Kép forrása: Downtown
A rendszer ezt folyamatosan, hihetetlenül nagy mintavételi sebességgel, ezredmásodperceken belül végzi. Amikor meghúzzuk a fékkart, az nyomást gyakorol a rendszerre, ami kinyomja a fékdugattyúkat. Az ABS-nek saját olajtartálya van, amely szupergyors mágnesszelepeken keresztül kapcsolódik az első fék hidraulikájához. A hátsó fék adatgyűjtésre szolgál, de azt nem az ABS vezérli. Ha az algoritmus azt érzékeli, hogy az első kerék blokkol, olajat enged le a saját tartályába, és éppen annyira csökkenti a féknyomást, hogy az első kerék tovább gurulhasson. Ez a folyamat másodpercenként többször is megismétlődhet.
Az ABS a Bosch eBike Flow alkalmazáson vagy a KIOX-300 kijelzőn keresztül egyénileg is beállítható a különböző használathoz. Kikapcsolt módban úgy működik, mint a hagyományos fékek.
Az ABS Touring üzemmód városi környezetben használható ki igazán. Az ABS Allroad terepre készült, lehetővé téve, hogy fékezéskor meglehetősen erősen avatkozhasson be. Ez különösen alkalmas a kevésbé kemény gumikkal rendelkező kerékpárokhoz, amelyek például kavicson hajlamosak elég könnyen kicsúszni. Az ABS Trail üzemmódot sportolókkal együttműködve fejlesztették ki, és sokkal később avatkozik be a fékezésbe. Ennek eredményeképpen a fékeknek a lehető legerősebbnek kell lenniük, hogy a féktávolságok rövidek maradjanak. Ehhez a Bosch rendszere elfogad egy kis csúszást, így a hátsó kerék kissé megemelkedik.
Az ABS Cargo üzemmódot kifejezetten a teljesen megrakott, kis első kerékkel rendelkező teherbiciklikhez tervezték, ebben az esetben a hátsó kerék valószínűleg nem fog elemelkedni. Nem minden üzemmód lesz elérhető minden elektromos kerékpáron, mivel a márkák egyénileg döntik el, hogy melyik üzemmód melyik pedelec bicajhoz illik, és ennek megfelelően telepítik őket. A KIOX 300 kijelzőjén az üzemmódok grafikusan, kis piktogramokon keresztül jelennek meg.
Képek forrása: Downtown
A 2023 Bosch eBike ABS élesben
Egy dolog biztos: az ABS nem tudja megváltoztatni a fizika törvényeit fékezéskor. A maximális fékhatás továbbra is a gumiabroncsoktól és a tereptől függ, és maguk a fékek határozzák meg az érzetet. A rendszer csak 6 km/h feletti sebességnél aktiválódik. Nagyobb sebességről történő fékezéskor az ABS addig avatkozik be, amíg a kerékpár meg nem áll, vagy amíg ki nem engedjük a féket.
Mindent egybevetve, lenyűgöző teljesítményt nyújt az új Bosch ABS, sokkal biztonságosabbá teheti az ebiciklizést és az eMTB-túrákat.
Képek forrása: Downtown
Ha Allroad üzemmódban erősen fékezünk, a fékút észrevehetően hosszabb lesz kavicsos úton; tapadós aszfalton ezzel szemben a fékút csak korlátozott mértékben növekszik
Ha még nem próbáltál hasonló berendezést, javasoljuk, hogy gyakorolj néhány kemény fékezési manővert különböző felületeken, hogy biztonságban érezd magad és kialakuljon a fékezés új élménye.
Sokan először túlságosan hátra helyezik a testsúlyukat, mert attól tartanak, hogy átesnek a kormányon, ami jelentősen csökkenti az első kerék fékezési tapadását. Ha – az ABS-nek köszönhetően – kevésbé félsz a bukástól, akkor gyakorolhatod, hogy a súlypontodat középen tartod a kerékpáron.
Nagyon csúszós, hosszú féktávolsággal járó felületeken érezhető, ahogy a fékkar közelebb kerül a kormányhoz az ABS nyomáscsökkentése miatt. Az ABS kiegyenlítő tartályát azonban úgy tervezték, hogy még azelőtt feltöltődjön, mielőtt a fékkar elérné a fékút végét, így garantáltan marad némi fékerő minden helyzetben. Sőt, elméletileg akkor is ki lehetne blokkolni az első kereket, amikor elérjük ezt a pontot, de a tesztek során ez még a legextrémebb körülmények között sem sikerült. A fék elengedésekor az ABS-tartály azonnal kiürül.
Kép forrása: Downtown
Trail üzemmódban az ABS sokkal később avatkozik be, és célja, hogy agresszívebb vezetést és fékezést tegyen lehetővé, ami a tesztek során be is igazolódott. Ezt az üzemmódot széles és jól tapadó gumikkal rendelkező bringákhoz tervezték. A féktávolságok nagyon rövidek maradnak a fékcsapásoknál. Különösen lenyűgöző, hogy az első kerék mennyire jól irányítható még kavicsos terepen is. Még szélsőséges helyzetekben, például nedves gyökereken vagy bekapcsolt fékkel történő leszálláskor sem blokkol az első kerék.
A súlyáthelyezéssel és az aktív vezetéssel még mindig képes leszel az első kerékre támaszkodva szűk fordulóban kiemelni a hátsó kereke, ehhez azonban némi gyakorlatra van szükség, mivel a Bosch ABS nélküli kerékpáron, ha a súlyodat ilyen messzire előre vinnéd, valószínűleg átrepülnél a kormányon. Menet közben ne felejtsd el néha csekkolni, hogy aktív-e az ABS rendszer – tudod, ha kialszik a jelzőfény…
Képek forrása: Downtown
Üzemmódtól függetlenül, az ABS emberfeletti sebességgel érzékeli a változó felületi viszonyokat. Ha aszfalton kezdünk fékezni, majd áttérünk kavicsos útra vagy fordítva, a rendszer azonnal beállítja a féknyomást – azaz nagyobb fékerőt enged át aszfaltra, vagy azonnal csökkenti a nyomást, amikor laza kavicsra vált.
A Bosch fejlesztői nem tudták megállni, hogy ne építsenek be egy kis gamifikációs funkciót is ebbe a rendszerbe: minden egyes fékezési manőver után a KIOX 300 kijelzőjén ellenőrizheted a fékezés időtartamát és a féktávolságot. Mi azonban nem javasoljuk, hogy veszélybe sodord magadat és másokat azzal, hogy a leghosszabb féktávolság rekordját üldözöd.
Ha fékezel, akkor (nem) veszíted el az eMTB feletti uralmat!
Az új ABS rendszer nagy előrelépés, de még nem tökéletes megoldás – legalábbis a trail kerékpárosok számára nem: a hosszú egykerekezés rendszerhibát eredményez, ami újraindításhoz vezet.
Ha például felemeljük a hátsó kereket és megpörgetjük a hajtókarokat – álló helyzetben, sebességváltás esetén – szintén rendszerhibát idézhetünk elő. Ha egy meredek szakaszon nagyon lassan, azaz 6 km/h alatt hajtunk lefelé, akkor a fékek ellenőrizetlen ereje is váratlanul érheti a kerékpárost. Ez a profik és a kezdők számára egyaránt fontos, ha hajlamosak lassabban közelíteni az akadályok felé.
A legsürgetőbb kérdés viszont, amit szinte mindenki feltesz: nem tanít rossz fékezési technikára az ABS? Az 1970-es évek végén az autógyártóknak ugyanezt az ellenérzést kellett leküzdeniük az autósok körében. Ma viszont már nehezen találunk ABS nélküli gépjárművet.
Tény, hogy az új Bosch ABS mindenképpen más fékezési technikát igényel, ugyanakkor számos előnnyel jár, például arra ösztönzi a kezdőket, hogy kiegyensúlyozottabb ülőpozíciót vegyenek fel fékezés közben, kevésbé féljenek az akadályoktól, és jobban bízzanak a képességeikben. Ezek miatt biztosan nagyon megéri az ABS használata!
Kép forrása: Downtown
Elérhetőség
A 2023 Bosch eBike ABS egyelőre nem kapható utángyártott megoldásként. Az első modelleken idén ősztől lesz elérhető, éppen időben a romló időjárási körülményekhez. A rendszer kizárólag a Bosch Smart Systemmel felszerelt kerékpárok felszereltsége lesz. Az innovatív fékrendszerrel ellátott következő modellekkel a későbbiekben jelentkezni fogunk.
Kép forrása: Downtown
Összefoglalva
Hűha! A német vállalat új szintre emeli az ekerékpár és az eMTB biztonságát a 2023 Bosch eBike ABS rendszerrel. Bizonyos esetekben teherbringák és trail kerékpárosok számára is. Azaz nemcsak a biztonságot javítja, hanem a jobb ülőpozíciót és ezáltal a jobb teljesítményt is ösztönzi a túrán! A viszonylag feltűnésmentes integráció is szuper, bár a korlátozott fékkar-választékot ki kellene bővíteni egy modern, egyujjas változattal, hogy a rendszer vonzóvá váljon az ambiciózus emountainbike-osok számára is.