Olvasási idő: 2 perc

A sport sokunk életében kiemelt szerepet játszik, de sokszor nincs elegendő időnk az edzésre a mindennapi mókuskerék mellett. Tökéletes megoldás erre a problémára, ha az autónkat a garázsban hagyjuk, és inkább ebike-kal megyünk munkába, esetleg együtt bringatúrázunk hétvégente a családdal. Nézzük meg, milyen sokszínűen használhatjuk ki a pedelec-bicajok adottságait!


Munkahelyi hajtás

Manapság egyre több embert látni az utakon kétkerekűvel munkába menni, ugyanis a reggeli mozgás egész napra lendületbe hoz, és ezzel kipipálhatunk egy edzést is. Emellett pedig ez a legkörnyezetbarátabb módszer arra, hogy eljussunk A-ból B-be, ráadásul így a dugót és az idegeskedést is elkerülhetjük, és stresszmentesen állhatunk neki a napi feladatoknak. Mielőtt nyeregbe pattannánk, mindenképpen érdeklődjük meg, hogy hol tárolhatjuk a járgányt, ill. hol tölthetjük az akkut. A legtöbb munkahelyen, irodaházban van kiépített, védett biciklitároló, azonban nem árthat, ha beszerzünk egy minőségi lakatot is. A zár jól jöhet akkor is, ha útközben megállunk valahol, esetleg annyira rákapunk a városi bringázás ízére, hogy mindenhová kétkeréken járunk, hiszen nem mindenhol tudhatjuk biztonságban járművünket. Ha mindennapos használatra szánjuk az ebike-ot érdemes csomagtartós változatot választani (amire ha szimpatikus számunkra, egy hátsó kosarat vagy egy csomagtartó táskát is tehetünk — utóbbit egy egyszerű mozdulattal tudunk le- és felpattintani a vázra).

Külföldön már előttünk járnak egy kerékhosszal

Ha azt halljuk, hogy biciklis nemzet, rögtön a hollandok jutnak az eszünkbe. Hollandiában már sok évvel ezelőtt elindult egy mozgalom, ami a városi kerekezést hivatott biztonságosabbá tenni. Ennek hatására tökéletesen kiépítették a bringás infrastruktúrát, így nemcsak kiváló minőségű utakkal, hanem lámpákkal, táblákkal, tárolókkal is ellátták a településeket. Amszterdamban például mindenki biciklivel jár, az iskolás gyerekektől kezdve, a cégvezetőkön át a nyugdíjasokig. Hollandiában és Dániában már léteznek autómentes kerékpársztrádák, ahol az emberek az autós forgalmat elkerülve, nyugodtan juthatnak el úti céljukhoz. Németország is példát vett róluk, és ők is elkezdték kiépíteni az első ilyen utat, amely a tervek szerint 100 km hosszú lesz, és 10 város kb. 2 millió lakosát köti majd össze. Azt várják a megoldástól, hogy naponta 50 ezerrel kevesebb kocsi lesz az utakon. Az Alpok, Tirol, a Tátra és a Pireneusok útjain is egyre több ebike-kal találkozhatunk. Európa-szerte számos országban kezdtek el igazodni az emberek a zöld szemléletmódhoz, így itthon is sokan választják a tekerést a vezetés helyett.

Társ a terepen is

Az ebike terepen is tökéletes partner: ha régebben sokat jártuk az erdőt MTB-unkkal, de mára kissé elszoktunk az extrém emelkedőktől, jól jöhet egy kis elektromos rásegítés. Akkor is remekül ki tudjuk használni a pedelecünket, ha még csak most ismerkedünk a hegyvidéki tekeréssel, de nem szeretnénk lemondani az igazi kihívásokat tartogató útvonalakról. A plusz hajtóerő kihasználásával bármilyen hegytetőt meghódíthatunk. Ebike-unk motorja nem csak a magaslatokban jön jól, akkor is számíthatunk rá, ha egy hosszú, maratoni bringatáv mellett döntünk. Egy nap alatt így akár megduplázhatjuk a megtett kilométerek számát, és gyönyörű tájakat járhatunk be anélkül, hogy teljesen kimerülnénk. A mozgás után így marad energiánk másra is.

Források:

https://kerekparosklub.hu/miert-olyan-elterjedt-a-bringazas-hollandiaban

https://impressmagazin.hu/atadtak-az-elso-automentes-kerekparsztradat-nemetorszagban/