Olvasási idő: 3 perc

Vannak elszánt bringások, akik nem tudnak és nem is akarnak lemondani a tekerés nyújtotta izgalmakról a fagyos, téli hónapokban sem, nekik azonban érdemes odafigyelni néhány részletre! Mindegy, hogy a terepen hajtunk az adrenalinfröccsért vagy a városban koptatjuk az aszfaltot, jó ha ezeket az íratlan szabályokat betartjuk.

Bringatisztítás – nem csak esztétikai okokból fontos!

Ha főleg városi közlekedésre használjuk az elektromos biciklinket, akkor különösen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a téli időszakban a bicaj tisztítására. Ahogy megjelennek a mínuszok, illetve leesik az első hó, az utakat elkezdik felszórni síkosságmentesítő anyagokkal. Ezek többfélék lehetnek, de egy közös pont van mindegyik típusban: maró hatásúak, így kárt tehetnek a fényezésben, rosszabb esetben a vázban. Ezért miután hazaértünk, tisztítsuk meg a bringánkat minden szennyeződéstől. A takarítást elegendő, ha langyos, szappanos vízzel és egy kefe segítségével végezzük, majd száraz ruhával áttöröljük a nedves felületeket. A természetben, ahol kevesebb ember jár, valószínűleg nem találkozunk hasonló problémával. Azonban ott is számítani kell arra, hogy a latyak és sár nyomot hagy a kerékpárunkon, így a tisztítás ebben az esetben is lényeges lépés. A ragyogóan tiszta járművünk ezután megérdemli azt is, hogy átkenjük a láncait. Lényeges, hogy milyen típusú kenőolajat használunk, ugyanis van belőle kifejezetten csapadékos időre kifejlesztett, sűrűbb változat, amit nehezen mos ki a szemek közül az eső vagy az olvadt hó. A leghatékonyabb és legkörnyezetkímélőbb, ha nem hajtógázas, hanem csepegtetős terméket választunk. Olajozás után érdemes néhányszor áttekerni a láncot, egy éjszakára hagyni, majd reggel letörölni a rárakódott fölösleget, hiszen a lánc oldalán lévő kenőanyag maximum a kosz összegyűjtésére jó, de másra nem.

Ezt tartsuk be, hogy ne veszítsen az akkunk a kapacitásából

Ha egy hosszabb, téli túra után feltöltenénk az ebike-unkat, az első lépés, hogy hozzuk be az akkut egy szobahőmérsékletű helyiségbe, mert ha az túlságosan lehűlt, mi pedig rögtön megpróbáljuk tölteni, károsodhatnak a cellái, ezzel pedig csökkenhet az élettartama. Az sem mindegy, hogy milyen körülmények között tároljuk a pedelec-ünket, ugyanis egy fűtetlen garázsban, ahol a hőmérséklet nem éri el a minimum 15°C fokot, az akkumulátorunk szintén nem érzi jól magát. Ha a bringánkat szeretnénk kicsit pihentetni a hidegebb napokon, tegyük olyan helyre, ahol nem érik közvetlenül a környezeti hatások, az akksit pedig töltsük fel 30-60%-ig, majd vegyük ki a kerékpárból, és helyezzük el egy fűtött helyiségben. A töltöttségi szintet ellenőrizzük 2-3 havonta, hogy biztosan ne csökkenjen a 30%-os határérték alá, hiszen annak ellenére, hogy nem használjuk aktívan a bringát, az akkumulátor álló helyzetében is folyamatosan merül.

Ha hűvös az idő: sapka, sál!

Télen nemcsak a kétkerekűnkre kell jobban odafigyelnünk, hanem magunkra is. Be kell szereznünk a megfelelő, hideg ellen védő, valamint fényvisszaverőkkel ellátott kiegészítőket, hiszen senki nem szeretné, ha egy meghűlés miatt napokra kidőlne, esetleg a korai sötét miatt nem venné őt észre egy autós vagy másik bringás. Normál biciklis kesztyűnket tegyük el tavaszig a szekrénybe, és viseljünk helyette egy speciálisan télre tervezett, vastagabb darabot, ugyanis a kezünk, az ujjaink hamar átfagyhatnak. Ezen kívül a fülünk és a torkunk is érzékeny lehet, ezért vegyünk fel a bukósisakunk alá csősálat, esetleg fülvédőt, az arcunk elé pedig kössünk fel maszkot. Ha a beton helyett inkább a hegyeket járjuk, mindenképpen érdemes beruháznunk egy téli, kerékpáros cipőre és kamáslira (ez persze akkor is ajánlott, ha a városban ejtünk meg néhány tempósabb tekerést, hiszen ezek a lábbelik azon túl, hogy védenek a csípős időtől, nagyobb tapadást biztosítanak a pedálokon). A havas utakon a fehér felületekről visszaverődő, éles napsugarak meg tudják nehezíteni a dolgunkat tekerés közben, ezért jó, ha a téli felszerelésünk közé tartozik egy polarizált bringás napszemüveg is.

Biztosítsuk be magunkat!

Hidegben – ahogy említettük – nagyobb igénybevételnek van kitéve az ebike-unk. Egy ilyen értékű tárgyra érdemes biztosítást kötnünk, hogy ne fájjon a fejünk akkor sem, ha minden óvintézkedés ellenére valami történne a biciklinkkel. Ezen kívül, ha télen sem lehet kirobbantani minket a nyeregből, kössünk biztosítást saját magunkra is. Mindegy, hogy a legmeredekebb lejtőkön vagy csak a munkába vezető úton tekerünk, fő az elővigyázatosság!

Források:

http://bikemag.hu/tech/lanckarbantartas
http://www.bringadoki.hu/alapok/item/524-a-kerekpar-alkatreszeinek-kenese