Olvasási idő: 4 perc

A hétvégén a Habibike alaposan meglepte a rajongóit.

Haibike_Sduro_1

12 új kerékpár jön Sduro névvel 2014 őszétől, de ami meglepő, hogy az új családot nem a Bosch új Performance Line-os motorjával, hanem a Yamaha hajtásláncával szerelik majd.

A motor

Yamaha tavaly újította meg a középmotoros rendszerét. Egyedül a Giant-nél ért el valamilyen szintű sikert, a többi gyártó nem igazán harapott rá. A motort biztosan átdolgozták, mert a nyomatéka 60-ról 70 Nm-re növekedett, és a 400Wh-ás akku is vékonyabb lett, így a legkisebb, 40cm-es össztelós vázakba is befér.

Jó, ha megtanuljuk a „zero cadence support” kifejezést – a Yamaha mérnökei azt ígérik, hogy már az elinduláskor bekapcsol a motor, így „nulláról” fog húzni – ami nagy előrelépésnek tűnik a Bosch-hoz képest. A másik nagy előnye az, hogy elől két fogaskereket is tud fogadni, így motoros hajtás nélkül is teljes értékű MTB bringánk lehet. A harmadik előny az egyedi programozás lehetősége; a Yamaha a kerékpárgyártókra bízza, hogy milyen szoftvert töltenek a bringára – így a Haibike a legsportosabb paraméterekkel fogja árulni a bringákat. A motort teljesen körbeöleli a váz, így a sérülés veszélye minimálisra csökken.

A motorról itt egy „átlátszó” modell, ha esetleg érdekel:

Haibike Sduro AllMtn Pro

A sorozat zászlóshajója 5.000 euróért érkezik. Tavaly már láttunk hagyományos Haibike montikat az e:i shock rendszerrel, mely a terepviszonyokra automatikusan reagáló felfüggesztési rendszer. Ez mostantól elérhető az elektromos rásegítésű montiknál is. A lényege az, hogy a terep változását folyamatosan elemző rendszer a hátsó rugóstag keménységét a másodperc töredéke alatt automatikusan beállítja, így tereptől függően mindig optimális tapadásunk lesz. Ha ezt a különleges automata rendszert nem kérjük, akkor 4.000 eurórért vihetjük haza az RX; 3.400 eurórét pedig az RC modellt.

Haibike-SDURO-AllMtn-PRO-ei-shock-780x484Haibike Sduro HardSeven és Hardnine

Természetesen merevfarú verziók is jönnek. A kerékméret 27.5″ vagy 29″-es lehet. A bringák felszereltségi fokától függetlenül az árak 2.000 euró és 2.900 euró közé esnek. Ez nagyon jó hír, hiszen a Yamaha motor alkalmazása bő 150.000 Ft-tal fogja csökkenteni a beszálló bringák árát. Ez lesz a legolcsóbb darab:

Haibike-SDURO-HardSeven-SL-780x475

 

Ez a csúcsmodell RX 27.5″-es kerékkel:

Haibike-SDURO-HardSeven-RX-780x460Ez pedig a 29″-es társa:

Haibike-SDURO-HardNine-RX-780x464

 

Haibike Sduro Fullnine

Azokra is gondoltak, aki nem kőkemény montit, hanem inkább túrázós, hegyen-völgyön járó kerékpárt keresnek. Nekik készítették ezt az össztelós, 10 centis rugóúttal rendelkező gépet, melyet 3.400 euróért vihetünk haza.

Haibike-SDURO-FullNine-RX-780x443

Haibike Sduro Cross és trekking

Ha elsősorban közúton mennénk, akkor választhatjuk a 75 mm-es első telóval szerelt Cross verziót (csomagtartó, sárvédő és lámpák nélkül) vagy a 63 mm-es rugóutas, teljesen felszerelt Trekking verziót is. A kerékpárok 2.500 euróba kerülnek majd.

Haibike-SDURO-Cross-RC-780x450

 

Az új kerékpárokról a Haibike egy külön microsite-ot hozott létre, melyet itt nézhetsz meg. Pörgesd lefelé és oldalra is, mert nem egyszerű a kezelése… 🙂

Megérkezett az első újságírói teszt is: kattints ide a német nyelvű cikkért, és a rengeteg képért! 🙂

Haibike-Sduro-275-2015-all-mountain-RC-tesztEzen a videón megnézheted, hogy mászik fel egy 30% (!)-os emelkedőre az új bringa!

Az új motorrendszer olcsóbb kerékpárokat fog hozni, anélkül, hogy a radikális Haibike dizájnt mellőznünk kellene – ez most már biztos, ezért nagyon örülünk a megjelenésének. Az Eurobike kiállításon ezt is ki fogjuk próbálni, és ha megfelel az elvárásainkank, nemsokára már nálunk is meg tudjátok majd vásárolni! 🙂

De azért nehogy azt hidd, hogy csak a Yamaha fronton lesznek előrelépések. Mi már több, mint 90 darab 2015-ös Bosch motoros szépséget látunk az Xduro sorozatból, melyeket a következő időszakban bemutatunk majd neked is. Csak ízelítőképpen itt az Allmtn RC:

haibike_allmtn_rcHa tetszett az összefoglalónk, kérlek oszd meg a barátaiddal is!

Forrás: ebike-mtb.com