Olvasási idő: 2 perc

A kanadai cég fejlesztéseiről beszélt a marketing igazgatójuk.

bionx_2014_01Az ElektroRad újságban jelent meg egy cikk, mely a BionX 2014-es újdonságait taglalja.

Nézzük, mi változik!

A legnagyobb változtatás a kazettás fogaskerékszettekre való átállást jelenti. A szabványos felfogatási mód alkalmazásával erősebb, strapabíróbb kerékpárokat lehet építeni, és többféle alkatrészből lehet válogatni.

bionx_2014_02

A másik változás a sokat szidott BMS rendszer cseréje. amit csak üdvözölni tudunk. A BionX akkumulátorok töltésére eddig nagyon oda kellett figyelni, mert teljes lemerülés esetén a tulajdonosnak komoly fejfájást okozott az akksi újraélesztése. Erről korábbi cikkünket itt olvashatjátok. Az új BMS rendszer hibernáló funkciót kapott. Ha nem használjuk a kerékpárt, akkor az akksi 2 hónap után kikapcsolja magát, és a BMS rendszer teljesen leválik az akkupakkról. Ebben az állapotban akár másfél évig is károsodás nélkül tárolható az akkumulátor. Ha az akksit a töltőre tesszük, akkor ezzel felébreszthetjük a csipkerózsika álmából.

A rendszer ereje nem változik, továbbra is maximum 400W-ot tud leadni, a csúcsnyomaték 40 Nm. Az akkumulátornál azonban egy új típust üdvözölhetünk. A 48V 11.6Ah-ás akksi tekintélyt parancsoló 557Wh-ás kapacitással rendelkezik, mellyel akár 135 km-t is megtehetünk egy feltöltéssel.

bionx_2014_03

 

A készlet átalakító szettként is kapható lesz majd.