Olvasási idő: 2 perc

A magyar kereskedők közül egyedüliként meghívást kaptunk a Haibike 2017-es modelljeinek bemutatójára.

haibike_cover_2017

A cikkünket később még frissítjük, így most a legfontosabbakat olvashatod.

Xduro sorozat

Haibike 2017

Tudjuk le a Bosch motoros kerékpárokat, mert itt bizony az elektromos rendszerben nem sok változást tapasztalatunk. Igaz, itt az új mini kijelző, melyet a legdrágább montikra tesznek, és a felszereltségben újabb alkatrészeket találunk, mint például a speciálisan ebike-hoz fejlesztett Magura új Boltron első telót, de megismerkedhetünk az új 11-sebességes SRAM NX váltóval is. Ja, és tessék szépen megszokni, hogy rengeteg biciklin fogunk 2,8″-os széles traktorgumit találni… 😉

28 új bicaj jön, az árak 2.600 Eurótól 8.000-ig mennek majd, de ebből csak 2 (!): egy trekking és egy össztelós monti lesz s-pedelec.

Sduro sorozat

Itt jön az igazi tüzijáték, úgy tűnik, hogy ennek a terméknek a fejlesztését sokkal komolyabban veszik.

Haibike Sduro 2017

Először is, ami nagyon nem tetszik – a beszálló modellek (a mai Sduro SL-nek megfelelő szinten) ugyan a 2.200 Eurós árukkal talán olcsónak mondhatók, de egy hozzá kell szoknunk, hogy ezek LED kijelzővel jönnek. Azért 2017-ben ez már nem módi… 🙁 Ha ilyen kerékpár vásárlásában gondolkodsz, akkor ne várd meg a következő modellévet, hanem próbálj még idei bringát beszerezni.

Feljebb már jönnek az új 500Wh-ás akkuk, így hatótávban nem maradnak el a Bosch / Shimano / Brose bicajoktól.

Még feljebb jön az igazi jóság. 🙂 Az új Yamaha PW-X rendszer kompaktabb és könnyebb is mint a korábbi modell, de az igazi újdonság az, hogy kapott egy új rásegítési fokozatot, mellyel az eddig sem gyenge motor 120-as pedálfordulatig 80 Nm-rel segíti a tekerést. A nyomatékgörbe sokkal magasabban fut, mint a régi modellnél. Ki is próbáltuk az újdonságot – brutálisan húz! 🙂

Ehhez a motorhoz egy új kijelző is jár, melyet a stuccniba építettek, így abszolút védett helyen van.

haibike_sduro_2017_kijelző-1

Az új motor már kérhető connectivity szettel; ez egy olyan kis kütyü, mely BT-on kommunikál a telefonoddal és beépített GPS eszköze lopások megelőzésére is alkalmas.

39 új bicaj jön, 2.200 Eurótól 5.500 Euróig.

Nemsokára megkapjuk a kerékpárok adatlapjait is, amivel frissíteni fogjuk a bejegyzésünket.