Olvasási idő: 2 perc

Dögös elektromos kerékpárokkal és karbonvázas országúti bringával is találkozhatsz a Bringaexpo kiállításon, az ebikeshop.hu standján!

bh_easygoA spanyol BH nem nagyon ismert a magyar közönség előtt, pedig a cég több, mint 100 éves, és 1935 óta aktívak a versenysportokban is.  A 2015-ös szezonban tovább menetelnek a BH SR Suntour KMC XC csapattal (benne Julie Bresset olimpiai bajnokkal), a Burgos BH országúti csapattal, az enduró szakágban Karim Amourral és tavaly indított triatlon csapatuk is hozza már a remek eredményeket.

A Bringaexpo kiállításon az elektromos rásegítésű modelleké lesz a főszerep. Bemutatkozik az új Easy Go sorozat, melynek megfizethető árú tagjait a hétköznapi városi közlekedésre szánták. A magyar piacon nyomatékszenzoros, rejtett hajtású bringákat nem találsz ebben az árfekvésben. Ennek legszebb példánya az Easy Go Race, melyet a kiállításon is megnézhetsz majd:

A másik újdonság az EVO sorozat, mely különleges, vázba szerelt akkujával és erős, 350W-os motorjaival biztosan sok tekintetet fog majd vonzani.

EV625 - EVO 27,5 - DETALLE 1

Előben a bringa még szebb:

Természetesen a teszpályán mindkét újdonságot megtekerheted majd!

Ha sportos típus vagy, akkor is érdemes ellátogatni a standunkra, mert egy ehhez hasonló szépséggel is találkozhatsz:

LT705 - AEROLIGHT D-A D12_1000

 

A BH kerékpárokról itt tudhatsz meg többet: katalógusok, hagyományos kerékpár webshop, elektromos kerékpár webshop.

Találkozzunk a Bringaexpo 72-es standján! Keresd az ebikeshop.hu kerékpárjait!