Olvasási idő: 2 perc

A kiegészítők terén is tartogatunk újdonságokat a Pedelec Parádé kiállításon!

Sokszor szembesülünk azzal, hogy Ügyfeleinknek speciális igényei vannak a kerékpárszállítás terén. Sportkocsi tetején kell szállítani az ebringát vagy éppen hibrid az autó, így nem lehet rá vonóhorgos szállítót feltenni. A kiállításunkon bemutatkozó vákuumos rögzítők segítségével oldhatjuk meg ezeket a különleges szállítási feladatokat.

 

A Powerbike Kft először vesz részt Magyarországi kerékpáros rendezvényen, ezért különösen nagy várakozással tekintünk az esemény elé! A Pedelec Parádén bemutatjuk a Magyarországon újdonságnak számító Seeasucker és TreeFrog márkájú vákuumos kerékpártartókat. Ezek specialitása a sokoldalú felszerelhetőség és használhatóság, mely révén bármely típusú, kialakítású gépjárműre rögzíthetőek, és a legváltozatosabb fajta kerékpár szállítására kínálnak egyszerű, gyors megoldást.

A vákuum korongos kerékpárszállítók új generációt képviselnek a tetőcsomagtartók között, amik az Egyesült Államokban, Ázsiában, Nyugat-Európában, Skandináviában, Észak és Kelet Európában már évek óta megjelentek, 2017 óta pedig az UCI is használta a kerékpáros világbajnokságon és más nemzetközi versenyeken.

A vákumkorongos csomagtartó jellemzője a kevesebb, mint egy perc alatti fel és leszerelhetőség, melyhez ráadásul keresztrúd sem szükséges. Működik minden fém, műanyag vagy üveg felületen, tetőn, ötödik ajtón, csomagtartó fedélen, vagy akár platón is. Könnyű kezelhetősége révén nincs szükség a tetőn tartani, így akkor, mikor éppen nem szállítunk kerékpárt, nem növeli a gépjármű fogyasztását. Ezzel kiérdemelte a leginkább környezetbarát, legzöldebb csomagtartó címet!

A vákuumkorongos csomagtartó ráadásul nem típus specifikus, univerzálisan alkalmazható, így szabadon használható jelenlegi és jövőbeni, vagy akár barátaid autóján is!

A tesztelésről egy rövid videó:



A forgalmazó weboldalát itt találod: SeaSucker, Treefrogracks.

 

Találkozunk a Pedelec Parádén! Regisztráció és program itt! 🙂

Pedelec Parádé 2018