Olvasási idő: < 1 perc

A spanyol Mobile World Congress rendezvényen mutatták be az új elektromos kerékpárjaikat.

Ford ebikes

A két bringa egyelőre koncepció, melyet a Dahon készített a Ford együttműködésével. A képen a bal oldalon áll a MoDe:Me, egy városi elektromos bringa, mellette pedig a MoDe:Pro, mely a különleges furgonnal összedolgozva a városi csomagszállítás mestere lehet.

Természetesen mindkét bicikli lítiumos akksit kapott. A 200W-os motor kicsit soványnak tűnik, de a városi közlekedésre szerintünk ez is megteszi. Az alábbi videóban tudod megnézni a részleteket:

A Ford egyébként komolyan gondolja a zöld közlekedést. A következőkben azt mutatja meg, hogy mobilos appokkal hogyan lehet környezetbarátabb közlekedési hálókat építeni:

A Fordnak egyébként nem ez az első próbálkozása elektromos bringák fejlesztésére; 2013-ban a korábbi koncepció bringájukat a Pedegoval készítették el – ez európai szemmel kicsit nehezen volt kedvelhető… 🙂 Az ez előtti modelljük viszont minden igényt kielégített. 😉

Mit szólsz a bringákhoz?