A KTM létrehozott egy új, ebike-ok gyártására szakosodott csarnokot, ami 30%-kal fogja megnövelni a gyártási kapacitást. Jó hír ez számunkra is, hiszen így hazánkba is több elektromos kerékpár fog jutni. Megnéztük az új technológiával ellátott bicajokat, amiről be is számolunk. Komoly fejlesztések a láthatáron!
De mik is ezek pontosan? A helyszíni videóból – melyben a csarnokot és a bicajokat is megmutatjuk – és az alábbi összefoglalónkból kiderül!

1. Kezdjük az endurókkal!
A Prowler új vázat kapott, így elfért az igen hosszú – a márka kínálatából elérhető leghosszabb rugóúttal rendelkező – hátsó tag. Emellett megkapta a Bosch új, 625 Wh teljesítményű akkumulátorát és az új CX motort, ami 75Nm leadására képes.
A Kapoho is megkapta az erősebb motort és akkut, ezenkívül örömteli, hogy 4, különböző felszereltséggel lesz megvásárolható. Minőségben a határ a csillagos ég!
A Chacana kapható lesz sárvédővel, csomagtartóval és lámpával ellátva, megkönnyítve ezzel a túrázást.
 
2. Merevvázas bringák
[A videóban 2:41-től látható merevvázas kerékpárokkal folytatjuk.]
Általánosságban elmondható, hogy ez a típus is megkapta a nagyobb akksit és az erősebb motort, cserébe valamennyivel vastagodott az alsó vázcső. Szerintünk a hatótáv 120 km-ről 160-170 km-re történő emeléséért a külcsínyből ennyi beáldozható.
Külön érdekes a szuperkényelmes vázgeometria miatt az új Style. A kényelemért semmiből sem kell engedned: teljes, 11 sebességes XT felszereltséggel, levegős teleszkóppal és rugós nyeregcsővel van szerelve a kerékpár. A bicaj bemutatása 5:50-től látható!
3. Alacsonyvázas biciklik
Itt a kifejezetten városi közlekedésre szánt bicikliket néztünk meg, amik nagyban segítik a mindennapi közlekedést.
A hölgyeknek is kedvezni akar a KTM, így ebben a kategóriában is bevezettek új színállásokat. Tökéletes példa erre a Central modellé, ami fehér színben is kapható lesz. Ez a modell a kedvező súlyelosztása miatt jó választás városi közlekedéshez!
Jó hírrel szolgálhatunk a Scout okán is, mivel 4-5 különböző felszereltséggel lesz rendelhető, így bármilyen terepviszonyokkal rendelkező településen jól fog teljesíteni.
4. Sportos modellek
Az új motor alapfelszerelés lesz, viszont akkumulátorból választható 500 Wh és 625 Wh is. Nagy pozitívum, hogy kaphatóak lesznek félintegrált megoldású modellek is, melyeknél az akkut egy levehető idom fogja eltakarni. Kinézetre ezzel a megoldással teljesen integráltnak néz ki a gép, viszont jóval olcsóbb árkategóriába esik.
Összefoglalva a tapasztalatainkat az erősebb motor és komolyabb akkumulátor nagy hatással lesz a menettulajdonságokra, az egyre bővülő színskálának és felszereltségi palettának köszönhetően bárki könnyen megtalálhatja a számára tökéletes összeállítást!
A kerékpárok augusztus végétől megrendelhetőek nálunk, a katalógust viszont már ma megnézheted az üzletünkben, várunk szeretettel!