Olvasási idő: 2 perc

2017 óta a KSR MOTO Magyarország látja el a KSR MOTO Austria hivatalos magyarországi képviseletét és termékeinek forgalmazását, melyekbe az alábbi márkák tartoznak: KSR MOTO, NIU, Lambretta, Brixton, Malaguti, SUR-RON, Doc Green, A-TO. A Pedelec Parádé egyik újítása, hogy az e-mobilitás többi elemét is bevonja, tehát e-motorokkal, e-rollerekkel erősít. Idéntől tehát a pedelec kerékpárokat nem lehet „lemotorozni”, mindennek meg lesz a maga helye. Nyilván, hogy a fejekben is helyre kerüljön a történet, el kell jönni és ki kell próbálni mindent!

KSR

A családi kézben lévő osztrák KSR Group nemzetközi piacokra fejleszt és forgalmaz termékeket. Az „okos termékek” a szórakozáson túl a funkcionalitást és a megbízhatóságot is képviselik. A KSR Group termékpalettája az élvonalbeli járművektől egészen az elektronikai eszközökig terjed. A csoport a saját szegmensében piacvezetőnek számít Európában, a termékeit a világ több mint 60 országában forgalmazzák.

2008 óta a KSR Group saját motorkerékpár-tesztelő központot üzemeltet, hogy minden terméket szigorú bevizsgálásnak vethessenek alá, fejlesztés szempontjából pedig szintén saját kutatási és fejlesztési részleggel rendelkezik a kremsi székhelyű központban, Ausztriában. Olyan vezető európai formatervező cégekkel dolgozik együtt, mint a KISKA Design, Ázsiában pedig saját formatervező csapata van. A központban lévő grafikusok felelnek a matricák és csomagolások kialakításáért valamint a kézikönyvek és reklámanyagok készítéséért.  A cégcsoport számos nemzeti és nemzetközi márka tulajdonosa, ezek egy része megtalálható kiskereskedők kínálatában, más termékeit ügyfelei márkaneve alatt gyártja.

A forgalmazó 2019-es újdonságai:

Idei évtől elkezdtek forgalmazni néhány új márkát, például a Segway-Ninebot és A-TO elektromos rollereket, SUR-RON elektromos enduro motorkerékpárokat, Doc Green pedelec kerékpárokat és rollereket.  A már meglévő márkáiknál is megjelentek új típusok, melyek között néhány termék valódi kuriózumnak számít: a NIU NGT A1 kategóriás elektromos robogó, vagy a KSR MOTO TR 50 SM és X nagytestű 50 cm3-es enduro/supermoto, melyek 2 ütemük ellenére EURO4-es besorolással rendelkeznek.

NIU:

 

SurRon:

Lambretta:

A Pedelec Parádén a következő cuccokkal találkozhatsz!

KSR-MOTO VIONIS (Próbálható)
KSR MOTO TTX

SUR-RON Firefly (Próbálható)

NIU M+
NIU U(Próbálható)
NIU N-Sport

docGREEN E-montenbike
docGREEN E-Citybike
docGREEN E-kemping

Ninebot By SegWay ES1 Roller(Próbálható)
Ninebot By SegWay ES2 Roller
Ninebot By SegWay W1 Drift

LAmbretta e-bike

Weboldaluk elérhetősége: http://ksr.hu/

Facebook oldalaink:
KSR-MOTO Magyarország
NIU Magyarország
Brixton Motorcycles Hungary
Lambretta Magyarország

Várunk a Pedelec Parádén, ahova érdemes regisztrálni a kedvezményekért!

PP_2019_poszt_banner_300k